Pénzügyi és szakmai segítség hetek alatt

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.02.13. 13:45
Címkék
Ez már a hatodik döntés. Eddig öt alkalommal nem hirdetett győztest a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., most azonban úgy tűnik, az egyetlen érvényes tender, a Kevin McCabe cége által beadott pályázat eredményes lesz. Egy biztos: ha a brit üzletember megszerzi a Ferencvárost, a pénzügyi és szakmai együttműködés heteken belül elkezdődhet.

A rögtönzött látogatás jót sejtet: Kevin McCabe hétfő délután néhány órát Budapesten töltött, és magyarországi cége, a Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. irodájában fogadta Rieb Györgyöt, hogy az elmúlt napok eseményeiről, tapasztalatairól értekezzen a Ferencváros elnökével. A találkozó olyannyira váratlan volt, hogy a zöld-fehér klub vezetője is csak órákkal a brit üzletember érkezése előtt értesült a randevú helyéről és időpontjáról, ám a mítingről már tájékozottabban távozott: az elmúlt hónapok történéseit figyelembe véve az FTC-elnök nem szeretne elkiabálni semmit, ám rejtett optimizmusa érezhető volt, amikor lapunknak az összejövetelen elhangzottakról beszélt.

„Nem előre eltervezett tárgyalás volt, én is az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy Kevin McCabe Budapestre látogat – mondta lapunknak Rieb György. – A találkozón főleg az elmúlt napok sajtóhírei szolgáltatták a témát, és a brit üzletember kifejezetten elégedett volt a fejleményekkel, pozitívan értékelte a híreket. Persze most már óvatosan bánik a jelzőkkel, ám azt mondja: teljesítette a tenderben előírtakat, így nyugodtan várja a döntést, s reméli, pont kerül a több hónapja húzódó ügy végére.”

Ferencvárosi oldalról is abban bíznak, hogy végre eredményesen zárul a pályázat, és elkezdődhet mind a pénzügyi, mind a szakmai együttműködés. Mert nyílt titok, hogy bár az egyesület rendezte tartozásait, és a korábban a 2.3 milliárd forintos adósságot visszaszorította 1.8 milliárdra, a kifizetések hitelekből történtek, amelyeket a befektető pénzéből fizetnének vissza. És a szakmai partnerség sem utolsó szempont: noha az ötödik – végül sikertelen – tender előtt már a Sheffield United afrikai utánpótlás-akadémiájáról várt labdarúgók elszállásolása is megoldottnak tűnt, a pályázat eredménytelensége meghiúsította a csapat megerősítését.

„A legutóbbi tender óta viszszafogottabb az optimizmusom, ugyanakkor tiszta a lelkiismeretem, mert tudom, hogy a beadványunk megfelel a kritériumoknak – foglalta össze a hétfői összejövetel lényegét Kevin McCabe. – Jó lenne már túl lenni a részleteken, és végre elkezdeni a közös munkát. Továbbra sem titkolom: négy afrikai futballista indulásra készen várja, hogy ha úgy alakulnak az események, csatlakozzon a Fradi keretéhez.”

Ma minden eldőlhet – az FTC pénzügyi és szakmai jövője egyaránt. Ha Kevin McCabe jön, megmenekülhet a klub, ha viszont hatodszor sem hirdetnek győztest, a hitelezők kezébe kerül az FTC sorsa.

Akkor pedig nincs kegyelem…

Legfrissebb hírek

Légiósok: Kovács Mátyás góllal és gólpasszal vette ki a részét a kassai sikerből

Légiósok
4 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
24 perce

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
35 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
39 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
56 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
59 perce

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
1 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik