Eredményes játék, meggyőző futball

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.02.14. 00:05
Címkék
Szerdán utolsó törökországi edzőmérkőzését is lejátszotta a bajnok DVSC-TEVA. A debreceniek a moldovai bajnok FC Tiraspol ellen léptek pályára, s Czvitkovics Péter góljával nyertek. Nagy valószínűséggel ugyanez a csapat kezd majd jövő pénteken, a Diósgyőr elleni bajnoki nyitányon is.

Az utolsó törökországi napra maradt még egy fellépése a debreceni csapatnak, ám a délutáni mérkőzés előtt akadt egy fontos „adminisztrációs” feladata is a labdarúgóknak. A beleki Hotel Arcadia éttermében gyűlt össze a csapat, hogy kapitányt válasszon. Érvényesült a papírforma, hiszen továbbra is az együttes legrutinosabb tagja, Sándor Tamás viselheti majd a karszalagot, távolléte esetén pedig Bernáth Csaba vagy Dombi Tibor helyettesítheti.

Sok probléma akadt a Loki utolsó törökországi fellépésével kapcsolatban, hiszen az eredetileg kiszemelt ellenfél, a szerb Partizan Beograd Belek helyett Dubaiba utazott edzőtáborozni, így természetesen nem játszhatott a magyar gárdával. A túrát szervező menedzser némi keresgélés után akadt az FC Tiraspolra. A gondok azonban a mérkőzés kezdése előtt folytatódtak, hiszen bár a felek megegyeztek, hogy a DVSC játszik piros mezben és a Tiraspol fehérben, melegítés közben derült ki, hogy mindkét együttes piros dresszt húzott. Mivel a debreceniek ideiglenes otthona volt közelebb, ezért Sándor Tamásék öltöztek át, s végül fehér felsőben kezdték el az összecsapást.

Alig telt el hét perc a mérkőzésből, máris fájhatott a feje Herczeg András klubmenedzsernek, hiszen Bernáth Csaba egy ütközés után a földön maradt. A bekknek felszakadt a fejbőre, s normál helyzetben talán nem is folytatta volna, ám mivel sok időt hagyott ki sérülés miatt a felkészülési időszakban, a pályán maradt, s bekötött fejjel folytatta. A debreceniek nyomasztó mezőnyfölényben futballoztak, különösen Rudolf Gergely tűnt aktívnak, a 26. percben mégis Czvitkovics Péter találatával szerzett vezetést a DVSC. A pályán körvonalazódni látszott a Loki bajnoki kezdőcsapata, a szakmai stáb ezúttal már nem kísérletezgetett, mindössze hármat cserélt. A debreceniek játéka továbbra is sokkal veszélyesebb volt, mint a moldovai együttesé, s bár a folytatásban már csak helyzetekig jutott, így is biztosan őrizte előnyét, s 1–0-ra megnyerte a túrazáró meccset.

Három győzelem és két vereség a DVSC-TEVA törökországi mérlege, ám azon a két összecsapáson, amelyeken a legerősebb összeállításban szerepelt, két biztos győzelmet aratott (4–0 a dél-koreai Pohang Steelers ellen, illetve 1–0 a Tiraspollal szemben) meggyőző volt Herczeg András együttesének játéka, a száznyolcvan perc alatt gólt sem kapott. Ez mindenképpen biztató lehet alig több mint egy héttel a bajnoki rajt előtt. Bár ahhoz nem kell különösebb jóstehetség, hogy kijelentsük: szombaton a Honvéd–DVSC-TEVA Ligakupa-meccsen más összetételű hajdúsági csapatot láthatunk majd.

Legfrissebb hírek

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
20 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
24 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
31 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
32 perce

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
34 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
34 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
34 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
1 órája