Gólerős volt, de nem bánja, hogy kirúgták

Horváth Ferenc csapatkapitány volt, társai kedvelték, megbecsülték és bíztak benne.

A kapitányi karszalag mégsem jelentett számára kiváltságot: a 32-szeres válogatott labdarúgónak egyik pillanatról a másikra ajtót mutattak az arab emírségekbeli Banni Jasnál. Hiába szerzett a rutinos támadó tizenöt mérkőzésen tíz gólt másodosztályú klubja színeiben, a pénz és az olaj hazájában – úgy tűnik – keveset ér a zöld gyepen mutatott teljesítmény. A magyar légiós bábu volt csupán a sejkek játékában. Olyan, amelyet nem szégyellnek hirtelen félresöpörni – Bognár György, a játékos menedzserének szavaival élve – hasraütésszerű elhatározásból.

„A tulajdonosok váratlanul úgy döntöttek, mégsem szeretnék, ha feljutnánk az első osztályba – ecsetelte távozásának

okát a már idehaza, Pápán készülő Horváth Ferenc. – Élvonalbeli szereplésünk feltétele egy új stadion lett volna, amelyről kiderült: senki sem hajlandó felépíteni. Mivel úgy gondolták, így nincs miért tovább küzdenünk, megszabadultak a légiósoktól.”

Kínos persze, ha az embert saját korábbi kijelentéseivel szembesítik – de nem feledhetjük, hogy Horváth Ferenc éppen lapunk hasábjain nyilatkozta, hogy minden esélye megvan arra, hogy májusig szóló szerződését kitöltse. Ehelyett…

„Aki az arab világban próbál szerencsét, annak mindenre fel kell készülnie – vette vissza a szót a légióskodásának nem éppen önszántából véget vető támadó. – Elismerem, minden egyes napon bizonytalanságban éltünk. Volt olyan játékostársam, aki egy alkalommal a vártnál gyengébben teljesített, és másnap már az utcára került. Az is előfordult a bajnokságban, hogy három nyeretlenül megvívott mérkőzés után egy egész csapatot lecseréltek a tulajdonosok. Bár a szerződésbontás engem is váratlanul ért, nem mondom, hogy túlzottan meglepődtem.”

Ne legyenek kétségeink: a megpróbáltatások ellenére megérte Horváth Ferenc számára e kirándulás – nem csupán fizetése, hanem pályafutása miatt is. Legalábbis szerinte.

„Mondhat bárki bármit, emelt fővel jöttem haza – szögezte le a labdarúgó. – A teljesítményemet nem érhette kritika, sőt harmincnégy esztendősen új tapasztalatokkal gazdagodtam. Vallom, merő véletlenségből sohasem történik semmi, és ehhez tartom magamat most is.”

Felvetődik azonban a kérdés, hogy az arab világot, gazdagságot megéri-e a magyar másodosztályra cserélni.

„Az attól függ – felelte a felvetésre Horváth Ferenc. – Anyagi

értelemben nem! Bár olyan két és fél éves szerződést kötöttem a pápaiakkal, amely mindkét fél számára kedvező. A pályafutásom utáni időszak alapjait könnyebben tehetem le, ha idehaza játszom. Pápáról korábban többször megkerestek, most pedig az elsők között eszméltek. Örülök, hogy vannak még csapatok, amelyeknél bíznak az olyan idős, harmincnégy éves labdarúgókban, mint én.”