Összefogás Angyalföldön

2008.02.14. 23:14
Címkék

Nem csak a játékoskeret megerősítése miatt várhatják bizakodva a tavaszi rajtot az angyalföldi szurkolók. Talán ennél is fontosabb, hogy a háttérben hosszú távú tervek körvonalazódnak. Jámbor János főtulajdonos, aki évek óta biztosítja az angyalföldi klub működését, az elmúlt hetekben többször is tárgyalt a kisebbségi tulajdonos Vasas SC ügyvezetőjével, Markovits Lászlóval. Ennek megfelelően az amúgy is stabil háttérű klub most újabb pénzforráshoz jutott (amint beszámoltunk róla, az SC két részletben 25 millió forintot utal majd át a kft. számlájára), s ez lehet a sikeres jövő záloga. A fő- és a kisebbségi tulajdonos e régóta várt összefogása azt jelentheti, hogy a jövőben merészebb célokat is kitűzhetnek maguk elé a korábbi hatszoros bajnoknál. Ennek már itt az első apró jele: az átigazolási szezonban régen látott mozgás jellemezte a Vasast, érkezett Újpestről Füzi Ákos, Debrecenből Thierry Issiémou, Szerbiából Nenad Nikolics és Petar Divics, valamint Szenegálból Addo. Rajtuk kívül csatlakozhat a Vasashoz a kameruni Claude, aki a tervek szerint egy csatárt és egy védőt hoz magával, ugyanakkor még mindig kérdéses a szlovák Martin Bielik sorsa.

Legfrissebb hírek

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
9 perce

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
10 perce

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
51 perce

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
57 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
1 órája