Bajnokesélyes csapatok harcolnak (folytatás)

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék
Rangadóval indul a tavaszi szezon: a Ligakupa csoportkörének negyedik fordulójában a Bp. Honvéd a DVSC-TEVA csapatát fogadja. A bajnoki címvédő Loki szerb középpályása, Dragan Vukmir nem tagadja, boldog, hogy presztízsmeccsel kezdődik a tavaszi idény, és azt sem bánná, ha a kispestiek elleni nyitányon vereséget szenvednének, a szezon végén viszont az övék lenne a bajnoki arany.

kezdőcsapatot, ám kevés az esély rá, hogy a második sorunkat küldené pályára. Természetesen előfordulhat, hogy egy-két játékos ezen a találkozón még nem kap főszerepet, de azt hiszem, nem tehetjük meg, hogy a tavasz első mérkőzésén csak az árnyékunkat mutassuk.

Tegyük fel, a nyitányon kikapnak, a bajnoki cím viszont az önöké lesz.

Azonnal aláírom.

Várta már a rajtot?

Épp itt volt az ideje. Hosszú volt a felkészülés. Az itthoni ráhangolódást követően remek tíz napot töltöttünk Törökországban, erős együttesek ellen játszottunk, és azt hiszem, öszszességében remekül sikerült az alapozás.

Ön viszont több edzést kénytelen volt kihagyni.

Rendben van már a lába?

Lekopogom, igen. Bevizesedett a térdem, és igazából még most sem tudom, mitől. Lehet, hogy a kemény műfüves pályák vagy a nagyobb terhelés okozta a duzzanatot. Szerencsére ettől még aligha lesz erőnléti gondom, hiszen Miroslav Beránek vezetőedző távozása után másfajta munkát végeztünk a felkészülés alatt.

Miben különbözik a cseh edző és Herczeg András futballról alkotott filozófiája?

Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor azt mondom, sokkal keményebben és sokkal nagyobb koncentráltsággal dolgoztunk. Herczeg András nem kímélt bennünket, amikor kellett, alaposan meghajtott. Ez csak a javunkra válhat.

Ez a módszer egészen a bajnoki címig repítheti önöket?

Remélem, igen. Magasak az elvárások Debrecenben, a sorozatban megnyert három bajnoki cím után a negyedik is kézzelfogható közelségbe került. Jó a sorsolásunk, mert az Újpest, az MTK és a Honvéd ellen is hazai pályán játszunk. Csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e ezzel élnünk. Úgy gondolom, ha együttesünk azt a teljesítményt nyújtja, amelyre valójában képes, nincs az a csapat a bajnokságban, amely megállíthatna bennünket.

Legfrissebb hírek

ATP-vb: simán győzött Fritz a hazai pályán játszó Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
13 perce

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
1 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
1 órája

Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Kosárlabda
1 órája

Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke, új szponzor is érkezett

Labdarúgó NB II
1 órája

Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája

Egyéb egyéni
1 órája

A New York Giants elbocsátotta vezetőedzőjét

Amerikai sportok
1 órája

„Tiszteletben kell tartanunk a döntését” – Gattuso, miután Chiesa ismét kimaradt az olasz válogatott keretéből

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik