Dombóvár, Szolnok: könnyedén

2008.02.16. 23:31
Címkék

Hatalmas kék, szív alakú lufi lebegett a dombóvári keménymag szektora felett. Rajta a 15-ös szám azt jelképezte, hogy másfél évtizede alakult meg az Ultra Fanatic-csoport. A meccs előtt a csillagszórók is előkerültek, azaz a drukkerek méltóképpen megemlékeztek az évfordulóról. A csapat sem akarta elrontani a jubileumot, már az első pillanattól kezdve magához ragadta a kezdeményezést a DKC, s végül fölényesen nyert. Michael English az idényben már sokadszor ért el tripla duplát: 14 pontja mellé leszedett 10 lepattanót, és 13 asszisztot is kiosztott. Mellette Julien Mills is remekelt, neki húsz pontja mellé ugyancsak tíz lepattanó dukált.

A napokban távozó Carl Edwards után Hendlein Rolandot és Csirke Ferencet is nélkülöznie kellett Szolnokon a Kaposvárnak. Így aztán a vendégek erősen tartalékosan léptek pályára. A mérkőzést nemcsak az döntötte el a szolnokiak javára, hogy sokkal jobb százalékkal dobtak, mint vetélytársuk, hanem az is, hogy míg a kaposváriaknak huszonegy eladott labdájuk volt, addig a hazaiaknak mindössze tizenhárom.

Legfrissebb hírek

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
2 perce

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
14 perce

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
25 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
37 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
39 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
41 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
1 órája

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
1 órája