Egerszegi rekordja a múlté

2008.02.16. 23:31
Címkék

Világcsúcsot (2:06.39) úszott a zimbabwei Kirsty Coventry az egyesült államokbeli Columbiában. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mindezt 200 méter háton tette, akkor bizony összeáll a kép: megdőlt Egerszegi Krisztina 1991. augusztus 25. óta fennálló világrekordja (2:06.62). Az ötszörös olimpiai bajnok magyar úszó több mint 16 éves csúcsa a második legrégebbi világrekord volt. A legrégebbi az amerikai Janet Evans nevéhez fűződik, akinek 800 méter gyorson 1989. augusztus 20-án úszott 8:16.22 perces idejét azóta sem sikerült megdöntenie senkinek. A zimbabwei úszó 2004-ben ezen a távon aranyérmet nyert az athéni ötkarikás játékokon (mellette szerzett még egy ezüstérmet 100 háton és egy bronzérmet 200 vegyesen), majd 2005-ben a montreali világbajnokságon is az első helyen végzett. „Várható volt, hogy egyszer bekövetkezik ez – mondta Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya, Egerszegi Krisztina korábbi mestere. – Őszintén szólva nagyon sajnálom, hiszen a szívem egy darabkája volt ez a csúcs. Egér számított erre, a decemberi, debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon például éppen erről beszélgettünk. Annyi vigaszom lehet csupán az egészben, hogy az új rekordert is Krisztinának hívják.”

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
6 perce

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
9 perce

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
18 perce

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
51 perce

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 órája