Feszes védekezés a kulcsszó

2008.02.16. 23:31
Címkék

Feloldódott már csapatában a görcs?Feloldódott már csapatában a görcs?

A fiúk igyekeztek gyorsan kipihenni a veszprémi vereség testi és lelki megpróbáltatásait. Pénteken már két edzésen vettek részt, remekül dolgoztak, jó volt a hangulatuk.

Teljes a kerete?

Végre igen. Az idén a sérülések után most először volt együtt valamennyi játékosunk. Máris jobban megy minden, gördülékenyebbek a támadásaink, feszesebb a védekezésünk.

Vasárnap a régi Picket látjuk?

Talán igen, bár a téli kihagyás után a csapat összegyúrása nem megy egyik óráról a másikra.

Hogyan lehet legyőzni a Gudmét?

A dánok hatvan percig őrült iramot diktálnak, s nekünk is végig összpontosítanunk kell. A Barca is a végjátékban kapott ki Dániában, pedig húsz perccel a vége előtt héttel vezetett. Csak erőszakos, zárt védekezéssel, kiemelkedő kapusjátékkal és sok gyors lerohanással verhető meg a Gudme. A sikerre most mindennél nagyobb szükségünk van, hiszen a jövő héten jön a Barcelona, amellyel szemben csak kellő önbizalommal vehetjük fel a versenyt.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
6 perce

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
9 perce

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
18 perce

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
51 perce

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 órája