Komolytalan Kaposvár

2008.02.16. 23:31
Címkék
Nem vette komolyan a Kaposvár a Fehérvár elleni Ligakupa-találkozót. A Rákóczi FC vezetői inkább edzőmeccset kötöttek le szombatra, amely találkozó azonban elmaradt. A pórul járt Kaposvár NB III-as csapatát könnyedén győzte le az FC Fehérvár.

Aligha kétséges, hogy a Ligakupa-összecsapások jó alapot jelenthetnek a tavaszi szezonra való felkészülés finisében, ám Kaposváron a jelek szerint ezt másképp gondolják. Amíg a Fehérvár – Dvéri Zsolt deréksérülésétől eltekintve – legerősebb tizenegyével vette fel a küzdelmet (Marijan Vlak idejében ennek ellenkezőjére is akadt persze példa), addig a vendégek két fronton is érdekeltek lettek volna ezen a délutánon. A zöld-fehérek szakmai stábja úgy vélte, elég, ha az NB III-ban vitézkedő keret látogat el Székesfehérvárra, a „nagycsapat” pedig hazai pályán – edzőmeccsen – a Csáktornyát fogadja. Igen ám, de a horvátok technikai okok miatt lemondták a találkozót, így az első csapat játékosaira – Prukner László irányításával – edzés várt a Ligakupameccs helyett. A vezetőedző egyébként a kezdő sípszónál még nem volt jelen a Sóstói Stadionban, mert – információnk szerint – a csapattal kapcsolatos tárgyaláson vett részt Kaposváron. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a történtekben talán az is közrejátszott, hogy a Gabona Transz-Kaposvár két hét múlva hazai pályán éppen a Fehérvárt fogadja bajnoki mérkőzésen.

Az erőviszonyoknak megfelelően a Fehérvár végig egykapuzott, igaz, majdnem húsz percet kellett várni a hazaiak vezető találatára, amely Simek Péter jól eltalált lövése után született. Az orkánerejű szélben nem alakulhatott ki folyamatos játék, hiába dolgozták ki a piros-kékek számolatlanul helyzeteiket, egészen a 62. percig nem tudták növelni előnyüket. A vendéglátók végül érvényesítették a papírformát, ám teljesítményükön érződött az idény eleji forma.

Természetesen megkérdeztük Prukner László vezetőedzőt, mi volt az oka a legerősebb csapat távolmaradásának.

,,Szó sincs semmiféle bojkottról – szögezte le Prukner László vezetőedző. – Csupán az történt, hogy néhány játékost szerettem volna tesztelni, akik a megfelelő papírok híján a Ligakupában nem léphettek volna pályára. Megjegyzem, a Fehérváron szereplő csapatban több olyan futballista is lehetőséget kapott, akik az NB I-ben is játszottak már. Pusztai László pedig azért nyilatkozott helyettem, mert a találkozó elejére valóban nem értem oda. Húsz percet nem láttam a meccsből, viszont a hátralévő időben a kispadon ültem, és elégedett voltam a fiatalok teljesítményével.”

Legfrissebb hírek

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
16 perce

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
23 perce

Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten

Kézilabda
36 perce

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
37 perce

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Európa-liga
56 perce

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
1 órája

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
1 órája