Megállíthatatlanul robognak a győriek

2008.02.16. 23:31
Címkék

egykori kapusa helyére Jana Krause állt, akinek már nehezebben tudtak gólt lőni a hazaiak.

Újabb taktikai variációkra adott alkalmat Ana Djokics és Hornyák Ágnes pályára lépése, miközben Bradeanu és Tomori pihenhetett. Az egyre gyakrabban megvillanó németek kihasználták a hazaiak elkényelmesedő, lelassuló védekezését (16–11), ugyanakkor érezhető volt, hogy nincs esélyük a különbség csökkentésére.

A csata irama és színvonala egyaránt visszaesett, mert a csapatok sokat hibáztak, gyakran tisztátalan eszközökkel védekeztek. Ebben élen jártak a vendégek, akik kihasználták a Győr védekezési lazaságait (21–18). Bajba került a Nürnberg is, mert beállósa, Maja Sommerlund lába megsérült, ezért a játékost ápolni kellett. A vendégeknek ő volt az egyetlen beállósuk, ezért okozott gondot Müller edzőnek a helyettesítése.

A hajrára Görbicz és a csereként beálló Pálinger Katalin vezérletével összeszedte magát az ETO, és a Nürnberg már nem is tudott közelebb kerülni. Konkoly Csaba lehetőséget adott a cserejátékosoknak is, és ekkor már örömkézilabdával szórakoztatta közönségét az ETO (27–21).

Mozgékonyabb, agresszívebb védekezésével, színesebb támadásaival a Győr sorozatban 26. győzelmét aratta. Következő vetélytársa jövő vasárnap a román Valcea lesz, amelyet sokan a végső BL-diadalra is esélyesnek tartanak. Ilyen sorozat után viszont a Győrnek senkitől sem kell tartania.

A csoport másik mérkőzésén:

Valcea (román)–Lada Togliatti (orosz) 35–26

Legfrissebb hírek

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
10 perce

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
17 perce

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
17 perce

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
23 perce

Vívás: kardban és tőrben jön korosztályos világkupa Budapesten

Utánpótlássport
27 perce

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
33 perce

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
42 perce

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
1 órája