Társával ütközött az edzésen

K. E.K. E.
2008.02.16. 23:31
Címkék

Három hét Spanyolország, egy hét Magyarország, majd újabb három hét, ezúttal Dél-Afrikában – egy világutazó naptárából is másolhattuk volna az előző mondatot, ám mindössze az úszók kisebb csapatának felkészülési programját idéztük.

Kovács Emese, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn és Dávid, Tompa Orsolya, Molnár Ákos, Hoszszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna szombaton indul útra, hogy három héten keresztül a dél-afrikai Durbanben készüljön az idei megméretésekre.

Míg Spanyolországban főként a mennyiségi munkán volt a hangsúly, Dél-Afrikában már inkább a minőségre figyelnek az úszók, vagyis mostantól a technikai elemek csiszolása kerül a középpontba. Erre szükség is lesz, mert az újabb edzőtábor után nem sokkal ismét repülőre szállnak legjobbjaink. A célállomás az eindhoveni Európa-bajnokság lesz, és olimpia ide vagy oda, egy kontinensviadal mégiscsak kiemelt jelentőséggel bír.

Mutina Ágnes számára például azért, mert az Eb-n szeretné megúszni az olimpiai A-szintet – 200 gyorson mindössze 23 századnyira van a hőn áhított időtől.

„Nagyon készülünk az Európa-bajnokságra, a durbani edzőtáborban erre minden lehetőségünk meglesz – mondta a debreceni rövid pályás Eb-n 400 gyorson bronzérmes úszó. – 200 gyorson szeretném megúszni az A-szintet, és bízom benne, hogy ez sikerül is. Természetesen 400 gyorson ugyanez a célom.”

Mutina, akit születési rendellenesség miatt (bal térdében hiányzik egy rögzítőszalag) már többször műtöttek, az itthon töltött egy hetet sem úszta meg kórházi látogatás nélkül.

„A hétfői edzésen pillangóztunk, és mivel egy pályát többen is használunk, megtörtént a baj – mesélte az úszó. – Az egyik fordulónál összeütköztem az egyik társammal, a bal könyököm kiugrott a helyéről. A diagnózis szerint vérömleny és zúzódás keletkezett a könyökömben. Kaptam egy gipszsínt, amelyet pénteken már le is vettek. A sérülés ellenére mindennap edzettem, és fel sem vetődött, hogy ne utazzak Durbanbe. Annak dacára, hogy az edzőtáborokban kemény munka vár ránk, mindannyian vszívesen utazunk, mivel jó lesz az itthoninál sokkal melegebb éghajlati körülmények között készülni.”

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
24 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
28 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
31 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
33 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
47 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája