Az első csak edzőmeccs volt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.02.17. 23:16
Címkék

Godova Gábor együttese nagyon jól tudta, hogy nem a csehek elleni lesz a legnehezebb mérkőzés az olimpiai kvalifikáció felé vezető úton, az imperiai selejtező B-csoportjában, de a magyar lányok így is komolyan vették a találkozót.

Sőt: amit Csehországgal művelt a női vízilabda-válogatott, az már-már a kegyetlenség határát súrolta. Mindjárt első támadásából eredményes volt Szremkó Krisztina révén (ő aztán még kétszer betalált a nyitó játékrészben), és ezt követően is jószerével csak egy csapat volt a pályán. Egymás után, kényelmesen szerezték találataikat a magyar lányok, miközben a cseheknek mindössze a becsületgólra futotta a harmadik negyedben.

„Elkezdtük a tornát, jól érezték magukat a lányok a vízben, de szakmailag nehéz lenne bármit is mondani a találkozóról – legfeljebb a gyors lefordulásokat gyakorolhattuk. Az azonban a lányok dicséretére szól, hogy odatették magukat, nem vették félvállról a meccset” – értékelt Godova Gábor szövetségi kapitány, akinek hétfőre már az egyik nagy rivális, Kanada ellen kell felkészítenie az együttest.

„Az egészen más meccs lesz. Küzdelmes összecsapásra számíthatunk, nagyon fontos, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozza ki magából, már csak azért is, mert rengeteg múlhat a találkozón” – szögezte le a kapitány.

Valóban, az első meccsét simán nyerő spanyol együttes mellett a Kuba elleni mérkőzését lapzártánk után befejező kanadai válogatott lehet a mieink legnagyobb ellenfele a csoportgyőzelemért vívott harcban. Csak emlékeztetőül: ha a magyar csapat a hatos élén végez, máris Pekingben érezheti magát. Ennek érdekében mindenképp le kell győznie – első nagy lépésként – Kanadát.

Legfrissebb hírek

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
3 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
7 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
24 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
25 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
29 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
30 perce

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
44 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik