Nem bírtak egymással

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.02.20. 23:16
Címkék

José Mourinho tavaly szeptember 20-án állt fel a Chelsea kispadjáról, ekkor mindenkit az érdekelt, ki lehet a 45 éves szakember utóda. A portugál pótlása nem ígérkezett könnyű feladatnak, mivel két-két bajnoki és Ligakupa-győzelme mellett egy FA-kupa- és egy angol Szuperkupa-sikert is elért az együttessel. Végül Avram Grant követte a kispadon, akit sokan már a kezdés előtt temettek, azonban a csapat eddigi teljesítménye azt mutatja, hogy ő is képes lehet hasonlóan eredményes szereplésre. A Chelsea jelenleg harmadik helyen áll a bajnokságban, és még az FA-kupában is tartja magát, a hétvégén Ligakupa-döntőt játszik, míg BL-csoportjából veretlenül jutott tovább. Igaz, az új menedzser a Manchester United ellen vereséggel mutatkozott be, de a statisztikák azt mutatják, hogy az izraeli szakemberrel sem megy rosszul a londoniaknak. A Chelsea-nek a Mourinho-éra alatt 185 meccsen 124 győzelem 40 döntetlen 21 vereség a mérlege, ami 67.03 százalékos mutatónak felel meg. Grantnél ez a keddi találkozót megelőzően 33 mérkőzésen 24 győzelem 7 döntetlen és 2 vereség volt, ez 79.8 százalékos hatékonyság. Persze kérdés, hogy az izraeli hoszszú távon is ilyen eredményes tud-e lenni, és persze egyáltalán nem mellékes, hogy a jó mutatók mellé milyen trófeák párosulnak majd. A BL-serleg például hiányzik a Chelsea gyűjteményéből, Didier Drogbáék most az Olympiakosz ellen elért gól nélküli döntetlent követően két hét múlva a Stamford Bridgen kerülhetnek közelebb egy lépéssel a hőn áhított célhoz.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája