Női kard: bravúr?

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2008.02.20. 23:16
Címkék

Két hete a Gerevich–Kovács–Kárpáti férfi kard Grand Prix-versenyt Nemcsik Zsolt nyerte meg. Az UniCredit Bank női kard Világkupaversenyről is hazai érmet vár a szakvezetőség.

„Folytatódik a kard ünnepe” – Nébald György szövetség kapitány így kötötte össze a Gerevich–Kovács–Kárpáti GP-t a fegyvernem hölgyeinek soron következő, budapesti fellépésével. Egy budapesti sikerélmény jót tenne a női szakágnak, ugyanis a csapatkvalifikációs világranglistán a magyar hölgyek távol vannak a kvótától, annak megszerzéséhez a hátralévő két csapat Vk-versenyen bravúrokra lenne szükség, amelyekre sajnos kevés az esély.

Egyéniben Nagy Orsolya található pekingi indulást jelentő helyen. Női kardban 39-en indulnak, ebből 24 a csapatban kvalifikált nemzetekből. A maradék 15 hely valamelyikére Nagynak jó esélye van, hiszen a jelenleg csapatkvótás helyen álló nemzetek versenyzőit nem számítva ő a második európai. Így nagy a tétje a budapesti Vk-viadalnak, még akkor is, ha az nem duplaszorzós.

„Szeretek itthon vívni” – mondta Nagy Orsolya, aki a világranglistás helyezése alapján egyedüli magyarként kiemelt, így nem kell selejteznie.

„Szeretnék magyart látni a dobogón, amire kétségkívül Nagy Orsolyának van a legtöbb esélye. A százhuszonkét tagú mezőnyben az eredetileg nevezett húsz hazai versenyző közül csak tizenkilenc indul. A tavaly súlyos térdsérülésen szenvedő Csaba Edinának az orléans-i viadalon sajnos újra fájt a lába. Remélem, csak ezt az egy viadalt kell kihagynia” – mondta a szövetségi kapitány.

Az UnicreditBank női kard Világkupa-verseny selejtezői szombaton, a főtábla küzdelmei vasárnap lesznek a Lángcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
3 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája