Ez a taktika igazán nyerő (folytatás)
mindenkin érezni lehetett. Az Újpest nem rangadóra készült, hanem egy olyan meccsre, amely „országos egyesnek” számított, ezért aztán Urbányi István lendületes monológgal indított.
„Ez a meccs olyan fontos, mint a Honvéd vagy a Fehérvár elleni őszi rangadó. Az első tíz percben lőnünk kell, erőltetnünk kell a beadásokat. Ritmust kell adnunk a mérkőzésnek, meg kell mutatnunk, hogy nyerni akarunk.”
Amikor a szakember feltette a kérdést az öltözőben, hogy ki akarja megnyerni a Siófok elleni találkozót, akkor csöppet sem meglepő módon kezek erdeje lendült a levegőbe.
Persze szó esett a szakmáról is, de mély elemzésekbe Urbányi István már nem bocsátkozott. Felhívta a figyelmet rá, hogy kinek mi a dolga a szögleteknél, s a csatárokkal külön is foglalkozott.
„Denis Dourandinak és Kovács Zolinak azonnal le kell támadnia az ellenfelet, ha a Siófok hozhatja fel a labdát. Ha nem sikerül megszerezniük, akkor a védőknek kell kifele tolniuk a siófokiakat. Figyeljenek a szélsők is, Foxi és Tisza Tibi már egyre inkább érzik, mi a dolguk, meddig kell akár labda nélkül is futniuk. Nagyon fontos, hogy az üres területeket játsszuk meg. Akár labdával, akár anélkül is.”
Az Újpestnél a télen sokat beszéltek arról, hogy a csapatnak bajnokságot kell nyernie.
„A dumálás ideje lejárt – fejezte be Urbányi István az értekezletet. – Játszani kell, nyerni kell, meg kell mutatnunk, hogy nem beszéltünk a levegőbe. Biztassátok egymást.”
A következőkben már nem is kellett megszólalnia Urbányi Istvánnak, mert a csapata megvalósította, amit elképzelt. Bár a randevún, hogy a lila-fehér szakvezetőjének szavait idézzük, először a Siófok volt a kezdeményezőbb, ám végül az Újpest akarata érvényesült. Az edzői tanácsokat ugyanis megfogadták a hazaiak, akik már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, ráadásul éppen egy klasszikus letámadás végén…
