Nyolc év után bizonyíthat ismét

2008.02.25. 23:48
Címkék
Nyolc év után újra élvonalbeli csapat kispadján ül Disztl László: az FC Fehérvár vezetőedzője legutóbb 2000 tavaszán a Zalaegerszeg szakvezetőjeként Tatabányán dirigált együttest az első osztályban. Hétfő este tehát, az MTK elleni rangadón nagy visszatérésnek lehetünk szemtanúi. Disztl László nem izgul, azt mondja, egységes, erős csapata van.

Az 58. után jöhet az 59. – avagy hétfő este az MTK elleni bajnokin Disztl László újra az élvonalban ül a kispadon.

Sokat kellett várni az 59.-re, hiszen a 46 esztendős szakember néhány hónap híján nyolc évvel ezelőtt izgulhatott legutóbb vezetőedzőként az első osztályban. Ennyi idő alatt pedig el lehet szokni a meccseléstől, attól az érzéstől, milyen is a kispadon ülve vagy mellette álldogálva (majd hétfőn kiderül…) együtt élni a mérkőzés minden egyes rezdülésével.

Az UEFA-kupában 1985-ben másodikként végző Videoton legendás labdarúgója azonban nem foglalkozik különösebben a múlttal.

„Legutóbb Tatabányán ültem a kispadon a ZTE edzőjeként, de a hétfői, MTK elleni meccsünk előtt egy percig sem merengtem a múlton

– mondta a Fehérvár vezetőedzője, Disztl László. – Inkább a jelennel foglalkozom és azzal, milyen jó érzés lesz újra elfoglalni a helyemet. Örülök, hogy ilyen hosszú idő után ismét lehetőséget kapok, főleg hogy annak a csapatnak a kispadján, amelyhez ezer szállal kötődöm. Itt mindenkit ismerek, és rólam is tudják, ki vagyok. Pluszmotivációt leginkább ez jelent számomra.”

Merthogy Disztl László nem szeretné, ha csalódottan állnának fel helyükről az FC Fehérvár drukkerei, azon lesz, hogy hétfő este a Sóstói Stadionban a nézők azt lássák: bár a csapat játékoskerete nem változott jelentősen a téli szünetben, a gárda új együttes benyomását kelti. A futballisták lelkiekben felkészültek a tavaszi folytatásra, és bízik benne, hogy az anyagi problémák okozta bizonytalanság már nem foglalkoztatja a labdarúgókat.

„A káosz már a múlté, mégsem volt könnyű a játékosokat átlendíteni ezen az időszakon – folytatta Disztl László. – Fontos, hogy a futballisták tudják, van céljuk, és van, amiért érdemes küzdeniük. Nem bántam volna, ha az első mérkőzésen nem a tabella első helyén álló csapattal kell játszanunk, de előre úgysem lehet tudni, hogy sül el egy-egy ilyen mérkőzés. Az MTK elleni esetleges siker ugyanis óriási lökést adhatna az együttesnek a tavaszra. Ám ennél is fontosabb, hogy a szurkolóknak és magunknak is bizonyítsuk, egységesek és erősek vagyunk. Efelől egyébként nincs kétségem.”

A fehérváriak szakvezetője vasárnap délelőtt megtartotta utolsó edzését a hétfő esti bajnoki előtt, és az öltözőbe érve kihirdette az MTK elleni kezdőcsapatot.

Onnantól pedig már csak azt várta, hogy hétfő este, hat óra előtt néhány perccel kiballagjon a pálya szélére, és nyolc év után újra elfoglalja helyét a kispadon – az élvonalban.

Legfrissebb hírek

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 perce

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
28 perce

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
29 perce

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
53 perce

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
55 perce

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
1 órája

Giro d'Italia: május 8-án Triesztből indul a 110. verseny

Kerékpár
1 órája

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája