DÉNES FERENC sportgazdasági szakértő A gazdagság gazdagságot szül

2008.02.27. 23:36
Címkék

Úgy tűnik, néhány klub gazdaságilag alaposan megerősödik a közeljövőben. Ilyen lehet a már most is jól álló Debrecen és Újpest, valamint az éppen felzárkózni készülő Fehérvár, Honvéd, Győr, Zalaegerszeg és az NB II-es Ferencváros.

Mit szól hozzá, hogy jelentős gazdasági átalakulás indult el a magyar labdarúgásban?

Jó ezt látni – mondta Dénes Ferenc sportgazdasági szakértő. – Valóban nagy változások előtt állunk, hiszen a közelmúltban csak az volt a tulajdonosok célja, hogy megmutassák, milyen jó játékosaik vannak, akiket esetleg jó pénzért el lehet adni, s ebből jön a nagy bevétel – ettől azonban a magyar futball mint szórakoztató ágazat nem lépett előre. A mostani változások esélyt adnak erre is, az egyik erős csapat magával húzza majd a többit.

Olyanok leszünk, mint Hollandia, ahol három valódi sztárcsapat van?

Inkább hozhatná a francia, a spanyol vagy éppen az angol példát. Mindenütt az a trend, hogy legalább nyolc kiemelkedő helyzetű együttes szerepel a bajnokságban. A lényeg, hogy az első négy és az utolsó négy között mekkora a különbség: ha kicsi, mint mondjuk Angliában, színvonalas bajnokságról beszélhetünk.

A magyar viszonyok alkalmasak arra, hogy olyan erős csapataink legyenek, amelyek közül egy eljut a BL csoportkörébe is?

Mindenképpen. Ha lesz egy feltőkésített klub, akkor azonnal terem mellé még kettő. Magyarországon van pénz, magyar és külföldi egyaránt. Ráadásul olyan emberek is akadnak, akik hajlandóak áldozni a labdarúgásra. Én éppen miattuk vagyok optimista, hiszek abban, hogy klubjaink néhány éven belül felzárkóznak.

Legfrissebb hírek

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
24 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
54 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
8 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
8 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája