Eljött az igazság napja

2008.02.27. 23:36
Címkék
Az igazság napja – így titulálta az olasz futballünnepnek számító szerdát Luciano Spalletti, a Roma vezetőedzője. A mester kerek perec kijelentette, ha a bajnoki csúcsrangadón legyőzi csapatát a tabellát kilencpontos előnnyel vezető Inter, végképp lemondhatnak a scudettóról.

A mérkőzés esélyese az Inter nazionale.

A milánói együttes kilencpontos előnnyel vezeti a bajnokságot szerdai ellenfele, a második helyen álló Roma előtt, ráadásul a szezonban veretlen a Serie A-ban. Ha pedig valakit még ez sem győzne meg a gárda erejéről, annak felhívnánk a figyelmét arra a tényre, hogy a 2006-os és a 2007-es bajnoki trófea is a fekete-kékek vitrinjébe került (igaz, két évvel ezelőtt a Juventus visszasorolása és a pontlevonások következményeként). Kijelenthetjük hát, az elmúlt időszak tapasztalatai fényében nem kis meglepetés lenne, ha Roberto Mancini gárdája hazai pályán elbukná a csúcsrangadót.

Az alábbiakban mégis olyan tényezőre világítanánk rá, amely egyértelműen a Roma mellett szól: lélektani előnyben van.

A két csapat háza táján az elmúlt hét nap leforgása alatt eltérő események történtek, és ezek a szerdai találkozó alakulására is jelentős kihatással lehetnek: az egyik oldalon önbizalomtól duzzadó, lendületben lévő társaság készül a meccsre, a másik oldalon viszont kisebb gödörbe kerülő, belső feszültségektől terhes alakulat igyekszik ráhangolódni az eseményre.

Nem nehéz kitalálni, az utóbbiak az Inter tünetei. A milánói klubnál már éppen kezdték volna elhinni, hogy képtelenség őket legyőzni, amikor jött a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, és derült égből villámcsapásként a 2–0-s fiaskó. A kudarctól elszokott együttesnél óriási vihart kavart a bukás: a meccsen a 30. percben kiállított Marco Materazzi viszonya elmérgesedett korábbi barátjával, az őt nyilvánosan kritizáló Zlatan Ibrahimovicscsal, a vereségért első számú felelőssé tett Mancinit pedig kis híján összeverték a feldühödött Inter-szurkolók a repülőtéren. A játékosok önbizalmát a Sampdoria ellen kiszenvedett vasárnapi 1–1 sem hozta vissza, és a rosszul végződő hetet roszszul kezdődő követte: hétfőn Ibrahimovic tájékoztatta a nyilvánosságot eddig titkolt térdsérüléséről, amely a keddi hírek szerint a Roma elleni összecsapástól is távol tartja (előfordulhat, hogy a 17 éves Mario Balotelli szerepelhet helyette a kezdők között). „Eddig nem akartam beszélni a problémáról, hogy teljes mértékben a csapat szereplésére összpontosíthassak, mára viszont világossá vált, hogy pihennem kell, ha nem akarom az egészségemet kockáztatni” – fejtegette a svéd csatár, akinek térdében az orvosok szerint éppen az a szalag sérült, amely Ronaldo lábában elszakadt.

S miközben az Internél a játékosok testi és lelki sebeiket nyalogatják, a Roma a Real Madrid legyőzésének (2–1) és a Fiorentina elleni rendkívül értékes bajnoki sikernek (1–0) friss élményéből táplálkozva, a sérüléséből felgyógyuló Juannal és Mancinivel kiegészülve, „lendületből” készül átugrani az akadályt. Francesco Tottiék ráadásul szép emlékeket őriznek a legutóbbi bajnoki találkozóról a San Siróban, hiszen az Inter a Serie A-ban legutóbb éppen a Romától kapott ki (1–3) 2007. április 18-án.

„Szerdán elérkezik az igazság pillanata – szögezte le Luciano Spalletti, a „farkasok” mestere.

– Ha vereséget szenvedünk az Intertől, kénytelenek leszünk elismerni, elvesztettük a bajnoki címért folyó versenyt.”

Egy olasz napilap a Fiorentina elleni győzelmet követően azt írta, a Roma az utolsó vonatra kapaszkodott fel. A hasonlatot továbbgondolva a szerdai meccs tétje, hogy a csapat eléri-e a csatlakozást…

Legfrissebb hírek

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
23 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
53 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
8 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
8 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája