Menetelő magyarok

2008.02.27. 23:36
Címkék
Kedden lapzártáig négy magyar ökölvívó biztosította helyét a legjobb nyolc között az első európai olimpiai selejtező-tornán. A legkellemesebb meglepetés a fiatal Kalucza Norbert gálaelőadása volt légsúlyban.

„A grúzokkal vigyázni kell, ben nük van Sztálin vére!” – figyelmeztette Varga Miklóst és Harcsa Norbertet Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke, amikor a 60, illetve 69 kilós fiú a keddi nyolcaddöntőre készült. Szerencsére a történelmi töltetet is tartalmazó intelem csak ötven százalékig volt megalapozott, mert Varga parádés boksszal búcsúztatta kaukázusi riválisát.

Előbb azonban ejtsünk szót Darmos József hétfő késő éjszaka vívott meccséről – érdemes. A nehézsúlyú magyar bajnok a második menetben megrendítette az osztrák Alexander Aleksicet, majd gyorsan rámért még három ütést, mire repült a törülköző.

Kedden kezdésként az 54 kilós Oltványi Dávid – bár mindent megpróbált – fejet hajtott a nála gyorsabb moldovai előtt, aki már néhány hete a Bocskai-emlékverseny döntőjében is legyőzte őt. Harcsa sem járt több szerencsével grúz riválisával szemben, legjobb, ha a fiát mindenhová elkísérő édesapja bekiabálását idézzük: „Fiam, üssél már, ne árnyékolj!” Harcsa kispesti klubedzője, Szántó Imre a továbblépés lehetőségét firtató kérdésre csak ennyit felelt: „Még többet kell gyakorolni…”

Most már nem ártana egy győzelem is, fohászkodtunk, és a csapat kis-nagyembere, Bedák Pál szemet gyönyörködtető teljesítménnyel hozta a kötelezőt. Sőt Dzsejhun Abijev legyőzése több volt egyszerű ujjgyakorlatnál, hiszen az azeri megverte mienjangi vb-ezüstérmesünket az athéni olimpián. „Pimpa” tanult korábbi hibájából, okosan ugrasztotta Abijevet, aki megtapasztalhatta, milyen az, amikor a hóhért akasztják: Bedák saját fegyverével iskolázta le…

És minderre a könnyűsúlyú Varga Miklós rá is tett egy lapáttal, keménységben és gyorsaságban is felülmúlta a grúz Konsztantin Kupatadzét. Kurtucz Csaba már kevésbé volt gyors, a nyíregyházi szupernehézsúlyú nem tudta átlépni saját árnyékát, azaz litván ellenlábasát.

Aztán jött Kalucza Norbert, és bearanyozta a kis magyar kompánia estéjét. A debreceni 51 kilós halálmegvető bátorsággal esett az Európa-bajnoki bronzérmes bolgár Salim Salimovnak, s nyolc percen keresztül körbepofozta a ringen nagynevű ellenfelét. A pontkülönbség még Salimovra nézve volt hízelgő… A négy közé jutásért a világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes francia Jérome Thomas vár Kaluczára.

Mihály János 57 kilóban simán kikapott az azeri Imranovtól, Káté Gyula (64 kg) pedig hasonlóan simán verte meg görögörmény ellenfelét, ezzel megkoronázva a keddi jó magyar produkciót.

Szili István (75 kg) és Darmos József (91 kg) lapzárta után lépett szorítóba.

Legfrissebb hírek

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
23 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
53 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
8 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
8 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája