Mobilról irányított az edző

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.02.27. 23:36
Címkék
A kispad helyett a lelátót választotta Urbányi István. Az Újpest szakvezetője a magasból jobban átlátta csapata játékát, de sok öröme nem lehetett benne, hiszen a megfiatalított együttes kikapott a Vasastól – igaz, tét nélküli találkozón.

Tucatnyian néztek csodálkozva, amikor meglátták a Szusza Ferenc Stadion VIP-páholyában Urbányi Istvánt, a lila-fehérek vezetőedzőjét. A szakember nem először figyeli a nézőtérről csapatát, hiszen már az olaszországi edzőtáborozás alkalmával is a lelátóra vonult az egyik edzőmeccsen, mert onnan jobban látszik a játékosok mozgása. Ezúttal azonban csak a Megyeri útiak második együttese lépett pályára.

„Ettől még fontos számomra, mit látok, kíváncsi vagyok a csapatra – mondta Urbányi István a kezdés előtt. – Érdekel, hogy Györök Tamás, Christian Ebala vagy éppen Hullám Attila menynyire tud húzóember lenni ilyen helyzetben. Most nekik kell vezérré válniuk.”

Aztán Urbányi István helyet foglalt a bőrfotelben az újpesti díszpáholy közepén, Sallói István sportigazgató mellett. Az első félidőben olykor dicsérte fiatal csapatát, máskor morgolódott játékosai rossz helyezkedései miatt. Fordulás után anynyit változott a helyzet, hogy előkerült a mobiltelefon, amelynek segítségével utasításokat adott a kispadon helyet foglaló Víg Péternek. Beszélgettek a cserékről, a csapat játékáról, vagyis mindenről, ami a pályán történt. Igaz, később már többet morgolódott a szakember, de folyamatosan arról beszélt a mellette ülő sportigazgatónak, hogy van egy-két fiatal, akikkel kifejezetten elégedett. Különösen Fűzfa Gergely játéka nyerte el a tetszését. Az Újpest a tét nélküli meccs után már készülhet a negyeddöntőre, amelyben a Debrecen lesz az ellenfele, s Urbányi István természetesen akkor már a kispadról irányítja csapatát.

Legfrissebb hírek

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
1 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
2 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
9 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
11 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
19 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
26 perce

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
27 perce

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
37 perce
Ezek is érdekelhetik