Nincs pánik Madridban

2008.02.27. 23:36
Címkék

Raúl, a Real Madrid emblematikus figurája szerint a Getafe ellen döbbenetes körülmények között 1–0-ra elveszített bajnoki, illetve a 21. fordulóban még kilencpontos előny két pontra csökkenése dacára sincs pánik a bajnokcsapatnál. A 30 éves támadó elismerte, a hazai vereséggel nem kalkuláltak, és ha a fővárosi csapat nem akar úgy járni, mint az előző szezonban a Barcelona (a katalánok a bajnokság nagy részében vezették a tabellát, a végén azonban az egymás elleni eredmény a Realnak kedvezett), akkor hazai pályán minden további mérkőzését meg kell nyernie. „Több pontot nem veszíthetünk a tavasszal, főleg nem a Bernabéuban – kezdte Raúl. – Tizenhárom találkozó maradt hátra, és mi ugyanazt a játékot akarjuk nyújtani, amely az élre segített minket. Magabiztosak vagyunk, még mindig a miénk az előnyösebb pozíció, de a Bernabéut oroszlánbarlanggá kell változtatnunk.”

Legfrissebb hírek

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
8 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
10 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
10 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
30 perce

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
54 perce

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
58 perce

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
1 órája