Parádés első félidő

2008.03.03. 23:53
Címkék

Javultak az esélyek! Noha korábban arról volt szó, hogy mindössze öt európai válogatott vehet részt a szeptember közepén esedékes brazíliai kispályás világbajnokságon, mivel a tornán szereplő csapatok számát felemelték a szervezők húsz együttesre, Európából végül hat ország legjobbjai játszhatnak a kupáért. Ami biztos: a tíz selejtezőcsoport győztese és a két legjobb második odavissza vágós pótselejtezőn dönt a vb-szereplésről, s az együtteseket kedden sorsolja egymás mellé az UEFA – ezáltal talán egy második helyen végzőt, elvben gyengébb riválist is kaphatnak a magyarok. Az összecsapásokat március végén, illetve április elején rendezik, ám a magyar válogatottnak már május elejére is megvan a programja: a vb-re készülő japán gárda meghívta a mieinket egy páros meccsre, s mind az utazás, mind a kinttartózkodás teljes költségét vállalta.

Bár a hírt már a magyar– lengyel csoportdöntő előtt megtudtuk, az igazi boldogságot a gyöngyösi torna vasárnapig százszázalékos csapatai találkozójának hetedik másodpercében élte át a kétezer magyar szurkoló, amikor is a hazaiak parádés akció végén szereztek vezetést. Már a selejtezőtorna első két napján is kiderült, hogy a Kozma Mihály irányította, román bajnokságot vezető székelyudvarhelyi együttesből összeállított első magyar sor is felveszi a versenyt a világ legjobbjaival is, ám információink szerint tovább erősödhet a nemzeti együttes. Az MLSZ futsalt irányító vezetői ugyanis néhány nevesebb brazil játékos honosítását tervezik. A lengyeleket azonban dél-amerikaiak nélkül is legyőzte a hazai csapat, amely rendkívül motiváltan, támadásait csodálatos gólokkal befejezve gyűjtötte be a három pontot, és végzett makulátlan teljesítménnyel a gyöngyösi selejtezőtorna első helyén.

Magyarország kispályás csapata szerepelt 2005-ben a csehországi Eb-n, és a szövetség diplomáciai sikerének köszönhetően rendezőként ott lesz a 2010-es hazai Európabajnokságon is, ám a hét végén nyújtott produkciója láttán joggal bízhatunk abban, hogy a budapesti és debreceni kontinenstorna előtt kijut a brazíliai vb-re is.

Legfrissebb hírek

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
15 perce

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
5 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
5 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
5 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
6 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
7 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája