Tavaszodik Madridban

2008.03.03. 23:53
Címkék
A Real Madrid februárban tétmérkőzésen négyszer hagyta el vesztesen a pályát, miközben előnye egyre csökkent az üldöző Barcelonával szemben. Március elsején a katalánok kikaptak az Atléticótól, a Real viszont elsősorban Robinho két találatának köszönhetően győzött a Recreativo otthonában, ezzel ismét megnyugtató, ötpontos előnyre tett szert a Primera Divisiónban.

Mindennél többet elmond a Real Madrid februári teljesítményéről, hogy a királyi gárda kilencpontos előnnyel vágott neki az év második hónapjának, de mindössze két ponttal állt a Barcelona előtt, amikor beköszöntött az első tavaszi hónap. Ha a négy vereséget és mindössze egyetlen győzelmet számláló sorozat nem a legrövidebb hónapban éri a madridiakat, és még egy bajnokin pályára kellett volna lépniük, helyet is cserélhettek volna a katalánokkal. Ám a március elsejei események, vagyis a Real 3–2-es huelvai sikere, illetve a Barcelona Atlético elleni bukása (2–4) után változatlan az állás a tabella első két helyén, a blancók előnye pedig öt pontra nőtt.

Az, hogy február elején az újonc Almería megrángatta az oroszlán bajszát (0–2), még belefért, ezt Guti vezérletével hamar kijavította az együttes (7–0 a Valladolid ellen), azóta viszont a BL-ben (Roma, 1–2) és a bajnokságban (Betis, 1–2, Getafe 0–1) sem termett babér Bernd Schuster legénységének, utóbbi mérkőzés ráadásul 18 mérkőzés óta tartó hazai győzelmi széria végére tett pontot. Hiába állította a német vezetőedző, hogy a csapat mezőnyben mindannyiszor ellenfele fölé nőtt, s a védelmi hibák átmeneti megingásnak tudhatóak be, míg a támadójáték a sok sérülés miatt hatástalan, a szurkolókat nehéz lett volna újabb hangzatos magyarázattal lecsendesíteni, ha az örök vetélytárs Barca az élre ugrott volna a Primera Divisiónban. A Real ugyanis a második forduló óta vezeti a tabellát, és drukkerei szerint ennek a 38., az utolsó forduló végéig így is kell maradnia.

Ám a Recreativo elleni győztes találkozó után Schusternek nem kellett magyarázkodnia (a sajtótájékoztatóról lásd keretes írásunkat), együttese a küzdelmes – néha már durva – összecsapáson Robinho vezérletével megszerezte a három pontot. A 24 éves támadó alig több mint negyedórát töltött a pályán, Fabio Cannavarót váltva egy perc után megszerezte a vezetést, majd a végjátékban szépségdíjas mozdulattal emelt át a kapujából kilépő Stefano Sorrentino felett. A brazil, aki hasizomhúzódása miatt három hét után állt újra csapata rendelkezésére, nem titkolta örömét a sikeres visszatérés után: „Nagyon boldog vagyok, hogy felépültem, és bízom benne, hogy hozzásegíthetem a klubot a duplázáshoz, hiszen nyerni akarunk a bajnokságban és a BL-ben is. A Barcelona miatt nem aggódunk, legfeljebb magunk miatt. Reméljük, a jövőben is ilyen jól fogunk játszani. Végre megtörtük a rossz sorozatot.”

A Madridban harmadik idényét töltő játékos tíz gólnál jár az idei szezonban, ami kettővel elmarad ugyan a házi góllövőlistát vezető Raúl és Ruud van Nistelrooy tizenkét találatától, ám a csapatkapitány és a holland csatár két-két büntetőt is lőtt. A Recreativo ellen duplázó Robinho általában párosával szerzi góljait, a Villarreal (3–2) és a Mallorca (4–3) elleni bajnokin, illetve az Olympiakosz elleni BLmeccsen (4–2) is kétszer volt eredményes.

Szombati teljesítményét csapattársa, Guti is méltatta: „Mindig jól jön, ha valamennyi játékos pályára tud lépni, de Robinho esetében ez különösen igaz. Megmutatta, hogy ő az egyik legfontosabb futballista a csapatban, elég, ha ő jó teljesítményt nyújt, játéka mindannyiunkat megnyugtat.”

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
3 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
4 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
4 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
5 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
6 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája