Itt az első edzőváltás

VARJAS KÁLMÁNVARJAS KÁLMÁN
2008.03.05. 00:55
Címkék

Egy forduló zajlott le a tavaszi idényből, és Pápán máris menesztették az edzőt: Bíró Péter, a Lombard Pápa Termál FC tulajdonosa közös megegyezéssel felbontotta Kiprich József szakvezető határozatlan időre szóló szerződését. A tulajdonos nem fogadta el a komlói 0–0-s döntetlen után az irreális időjárási körülmények és a borzalmas pályaviszonyok emlegetését, mondván, a feljutást célul kitűző csapata nem veszíthet pontot a papíron sokkal gyengébb ellenfelekkel szemben. Ráadásul Pápán a téli felkészülés során az erősítések jól sikerültek, elég csak a volt válogatott Horváth Ferenc és Pető Tamás nevét említeni, mellettük még három tehetséges utánpótlás-válogatott labdarúgó került Pápára Mészáros Márk, Dlusztus András és Gyömbér Gábor személyében, és a Felcsútról érkező Schrancz Balázs is képzett, bevethető labdarúgónak számít. Bíró Péter több edzővel is egyeztet, s információnk szerint köztük van Urbán Flórián is, aki ősszel épp a nagy vetélytárs Felcsútnál irányította a szakmai munkát, ám ott a feljutás helyett más célok kerültek előtérbe, s ezért távozott – az NB I-be készülő Pápánál bizonyíthat majd.

Legfrissebb hírek

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a világbajnokság első napjának élő hírfolyamában!

Foci vb 2026
3 perce

A magaslat is ellenfél lesz Mexikóban a világbajnokságon

Foci vb 2026
27 perce

Megdőlt a világcsúcs 110 méteres gátfutásban az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
34 perce

Guillermo Ochoa kedvenc szendvicsétől a világbajnokság árnyoldaláig – rajtol a torna!

Foci vb 2026
1 órája

Algéria négygólos sikerrel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
1 órája

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
1 órája

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik