Pokolra kell menni

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.03.05. 00:55
Címkék

A Sevilla játékosai két héttel ezelőtt attól tartottak, az isztambuli „pokolban” elveszíthetik esélyüket a visszavágóra a BL nyolcaddöntőjében, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt irreális talajon lejátszott első mérkőzésen a spanyol együttes azonban kétszer is egyenlített, és csak a végjátékban kapott góllal maradt alul (2–3) a Fenerbahcéval szemben. José María del Nido, az andalúz klub elnöke most a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban szeretne hasonló hangulatot, amelyet városszerte „Tudod, mi a pokol?” feliratú plakátokon hirdet az egyesület.

„A keddi mérkőzés történetünk egyik legfontosabb eseménye lesz, mindent meg kell tennünk , hogy megfeleljünk e jelszónak – fogalmazott a Sevilla első embere. – A szurkolók képesek rá, hogy a legjobb nyolc közé juttassák a csapatot.”

Az elnök optimizmusa érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a piros-fehérek egygólos idegenbeli vereség után még sohasem estek ki az európai sorozatokból. Az elmúlt három UEFA-kupa-idényben a Panathinaikosz, a Lille és az Osasuna is 1–0-ra nyerte meg az odavágót, a Sevilla azonban házigazdaként mindháromszor 2–0-ra győzött, és továbbjutott. Az 1982–83-as kiírásban a PAOK kétgólos előnyt (2–0) veszített el Sevillában (0–4), a hasonló vagy nagyobb különbségű győzelmek után azonban jellemzően a spanyolok maradtak alul – de ennek a Fener 3–2-es sikere után nincs jelentősége.

Annak viszont igen, hogy a vereség miatt a Sevilla elveszítette a labdarúgás statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS klubvilágranglistáján 17 hónapja őrzött első helyezését, amelyet elsősorban az elmúlt két szezonban szerzett UEFA-kupa-elsőségnek köszönhetett. Manuel Jiménez együttesét a Chelsea és a Milan is megelőzte a listán, a törökök elleni visszavágó előtt a tréner mégsem érzi gyengébbnek együttesét: „Ha döntetlenre állnánk az első meccs után, biztos esélyesek lennénk. Vereségünk után maradt némi bizonytalanság, de sem a Fenerbahce, sem mások nem jobbak nálunk.”

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
3 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
3 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
4 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája