Vk-viadal előtt betörőfogás

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2008.03.13. 01:55
Címkék
Éremígéret, pekingi kikacsintás, születésnapi köszöntés, bónuszként pedig egy betörő nyakon csípése. Mindezek a hét végi budapesti női tőr Eximbankkupa sajtótájékoztatóját színesítették.

Frissen mosott hajjal, illően kisminkelve, de fáradtan érkezett a sajtótájékoztatóra Knapek Edina és Mohamed Aida, akik Varga Gabriellával és Újlaky Virginie-vel együtt már pekingi kvótások. A születésnapos Mohamed elmondta, hogy szereti a budapesti versenyt, és a tavalyi ezüstérem után ismét dobogóra várja önmagát. Knapek Edina, a 2007-es hetedik helyezett is javítana. Az egyéni Vk-verseny előtt, pénteken rendezik a BEK-et, amelyen Knapek a Honvéd Humán Rent színeiben címvédőként, Mohamed pedig az MTK-t képviselve magyar bajnokként vesz részt.

Bernát Zoltán szövetségi kapitány dicsérte a hölgyeket, kiemelve, hogy minden kvalifikációs versenyen négy közé jutottak A budapesti viadal lesz zsinórban a hatodik versenyhétvége. Tavaly itthon három magyar verekedte be magát a legjobb nyolcba, a szakvezető ezzel a számmal most is nagyon elégedett lenne.

„Megígértem a lányoknak, hogy mindegyikük pástra lép Pekingben, ahonnan érmet szeretnénk hozni – magyarázta Bernát. – Az olimpián hárman indulhatnak egyéniben, Knapek és Mohamed helye biztos, Varga Gabriella és Újlaky Virginie között az dönt majd, hogy kettejük közül ki végez előrébb a világranglistán.”

Egyelőre hat ponttal Újlaky áll jobban, aki a budapesti viadalon mutatott produkciójától függetlenül kiérdemelte a hét hőse címet. Nem sok hölgy mondhatja el ugyanis magáról, hogy betörőt fogott! Újlaky kiszúrta, hogy a lakásában „dolgozó” „gázóra-leolvasó” zsebéből saját óraszíja lóg ki. Az áldozat támadásba lendült, a meghökkent férfit egy energikus taszajtás után bezárta a belső teraszra. Újlaky kihívta a rendőröket, akik a pórul járt elkövetőt bilincsben vitték el.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája