Címvédés vagy hódítás?

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.03.14. 23:32
Címkék
Két erdélyi meccsel kezdődik meg a HC Csíkszereda–Alba Volán bajnoki döntő az elődöntők botránya és meglepetése után.

Visszatér az Alba Volán a Vákár Lajos Műjégpálya falai közé a HC Csíkszereda elleni bajnoki döntő első két meccsére, márpedig amikor a címvédő legutóbb itt játszott, a magyar bírói négyes tevékenysége kiverte a biztosítékot – a szövetség főtitkára ezt követő bocsánatkérő levele szintúgy. Kovács Zoltán éppen ezért újabb levelet fogalmazott, a címzett ezúttal Kovács Béla, a játékvezetői bizottság első felindulásában lemondó, majd döntését visszavonó elnöke. A tartalom pedig, ami elvárható: bocsánatkérés a bírói kartól s annak részletezése, hogy a szövetség főtitkárának hogyan kell eljárnia hasonló esetben, plusz néhány tiszteletkör.

Mindettől nem teljesen független, hogy az erdélyi mérkőzéseken osztrák, a fehérvári csatákon pedig szlovén vezetőbírópáros ügyködik majd.

Amúgy azonban az elődöntőben az SC Csíkszereda ellen 3–0-val továbblépő Volán az egyik fél negyedik győzelméig tartó finálé esélyese még akkor is, ha a másik ágon meglepetésre az egyre izmosodó HC, s nem a tavalyi ezüstérmes Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu lett döntős. Az ugyanis az összes mellékzönge ellenére tény, hogy a 42 meccses EBEL-alapszakasz, valamint a Ted Sator vezényelte több minialapozás következtében hamarabb fáradnak el az ellenfelek, mint a fehérvári ördögök, akik közül viszont általában csak az első sor hozza magát.

Odaát a decemberi Magyar Kupa négyes döntő előtt felduzzasztott szlovák légió a legfőbb fegyver, no meg a hangos szurkolótábor, s az sem mellékes, hogy a Volán úton volt egész csütörtökön, a HC viszont nem. A döntő nagy kérdése, hogy az Alba milyen hatékony lesz: ha ugyanis az ászok jó napot fognak ki, akkor a székely-szlovák lelkesedés sem lesz elég a magyar bajnoki címhez.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték

Magyar válogatott
1 perce

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
13 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
46 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája