Hála a cserekapusnak

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.03.16. 00:09
Címkék
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy e hasábokon most a Manchester United papírforma-győzelme helyett a Premier League idei legcsúfosabb bukásáról olvassanak. Sir Alex Ferguson együttese Cristiano Ronaldo 76. percben szerzett góljáig szenvedett a „tökutolsó” Derby County ellen, a szerény teljesítményért kárpótlást jelentett a vendégszurkolóknak, hogy a cserekapus Ben Foster nagyszerűen mutatkozott be.

Cristiano Ronaldo égre emelt tekintete és fájdalmas, kétségbeesett kiáltása, amellyel a 72. percben tudomásul vette, hogy lövése ismét elkerülte a Derby County kapuját, mindent elárult a Manchester United játékosainak lelkiállapotáról a sereghajtó elleni mérkőzésen.

Sir Alex Ferguson együttese számára a találkozó nem várt nehézségeket hozott, a bajnokságban addig csupán tíz pontot gyűjtő kiscsapat helyzetei alapján könnyedén vezetést szerezhetett volna szombat délután. A rosszindulatú internetes hozzászólók szerint csak a „Premier League történetének legnagyobb égéseként” aposztrofált bukást azonban megúszták a manchesteriek, a percekkel korábban még a sírás határán álló Cristiano Ronaldo ugyanis a 76. percben megszerezte az óriási megkönnyebbülést hozó és a meccset eldöntő találatot. A három pont aztán különösen fontosnak bizonyult, hiszen sikerével a United átvette a vezetést a bajnokságban a késő délutáni találkozóján a Middlesbroughval döntetlent játszó Arsenaltól. Ám hiába a gyötrelmes manchesteri teljesítmény és a kínkeservesen kiizzadt sovány győzelem, 2008. március 15. mégis „forradalmi” dátum maradhat a klub történetében. Életében először játszott ugyanis a csapatban tétmérkőzésen Ben Foster, a gárda 24 esztendős angol kapusa, mégpedig nem is akárhogyan. A sérült Edwin van der Sar és az eltiltott Tomasz Kuszczak távollétében mélyvízbe dobott harmadik számú kapus gól nélküli állásnál ragyogó hárításaival többször megmentette csapatát a kínos hátránytól, és nem véletlen, hogy a BBC honlapján szavazó drukkerek Cristiano Ronaldo mögött őt választották a találkozó második legjobbjának.

A Stoke City játékosaként korábban kölcsönben alsóbb osztályú csapatokban játszó, 2005től a Manchester United futballistájaként a Watfordot szolgáló Foster a „vörös ördögöknél” szombatig csupán a tartalékgárdában jutott szóhoz, azonban a Derby ellen a „vizsgadrukk” csak egy-egy pontatlan felszabadítás során érződött a játékán. Az elmúlt időszakban sérülésekkel küszködő kapus Steve McClaren kapitány kezei alatt a válogatottban is szerepelt már egyszer, nevezetesen a 2007. február 7-i, Spanyolország elleni találkozón (0–1).

A szombati bravúrok azonban nem csak Manchesterben nyugtathatja meg a jövőért aggódókat – ne felejtsük, maga Sir Alex Ferguson nevezte Fostert Van der Sar legesélyesebb utódjának –, hanem szerte Angliában. A fiatal tehetség személyében ugyanis olyan futballista bontogatja a szárnyait, akire akár a válogatottnál is lehet hosszú távon építeni. Még ha Fosterben a világ majdani legjobb kapusát látó Aidy Boothroyd Watfordmenedzser megjegyzése talán kissé túlságosan is optimista, azokat a véleményeket komolyan vehetjük, amelyek szerint Paul Robinson előbb-utóbb aggódhat posztjáért a válogatottban.

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
2 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
15 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik