Peking lázában égnek

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.03.18. 00:26
Címkék
Kedden az úszók számára is megkezdődik a csütörtök óta Eindhovenben zajló Európabajnokság, amelyre ugyan külön nem készült a 23 magyar sportoló, ám Kiss László szövetségi kapitány mégis nagy várakozással tekint szereplésük elé.

Többé-kevésbé ugyanaz a csapat utazik Eindhovenbe, amely a tavalyi, debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon is indult. Az a verseny minden idők legjobb rövid pályás szereplését hozta. Többé-kevésbé ugyanaz a csapat utazik Eindhovenbe, amely a tavalyi, debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon is indult. Az a verseny minden idők legjobb rövid pályás szereplését hozta.

Várjon, várjon! Ugye nem akar párhuzamot vonni a két esemény között?

Nem, mert épp elégszer mondták már, ez a kontinensviadal csak felkészülési állomás.

Ez így is van. Ebben az évben az olimpiára koncentrálunk, nem véletlenül nevezik az edzők egymás között ezt a kontinensbajnokságot „kis Európa-bajnokságnak”. Úszóink négy edzőtáborban vettek részt ebben az évben, vagyis gőzerővel folyik az olimpiai felkészülés, nem is lenne szerencsés, ha Eindhovenben bombaformában versenyeznének.

Akkor mit várhatunk? Mi az, amivel a szövetségi kapitány is elégedett lenne?

Álszerény nem akarok lenni, így aztán nem mondom, hogy nem várok aranyérmet.

Neveket is említene?

Ezt ne várja tőlem! A 2006-os margitszigeti Európa-bajnokságon hét érmet szereztünk, hatot-hetet most is várok a csapattól.

Csakhogy akkor még volt Kovács Ágink, aki Budapesten egymaga három bronzérmet szerzett.

Ági nélkül is van annyi a csapatban, hogy meglehessen a hat-hét érem. Bár most kimondtam az ön által várt bűvös számot, nincs értelme jósolgatni. Az utolsó edzőtábor óta egy hét telt el. Minden sportoló másként reagál a terhelésre, ráadásul ideális esetben legalább három hétre lenne szükség ahhoz, hogy formába lendüljenek a versenyzők. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy az év legfontosabb eseményét Pekingben rendezik, mi pedig nem akarjuk egy tál lencséért eladni az olimpiát.

Ha már neveket nem mond, annyit áruljon el, az érmeken kívül mit vár még a versenyzőktől?

Az eindhoveni Európa-bajnokságon két célt akarunk elérni. Az egyik, hogy minél többen ússzák meg az olimpiai Aszintet, a másik pedig az, hogy 4x200-as férfi és női gyorsváltónk előbbre lépjen. Július tizenötödikén dől el, a tavalyi, melbourne-i világbajnokság első tizenkét váltójához melyik négy csatlakozik Pekingben – a világranglistán elért helyezés és az időeredmény alapján.

Vagyis Eindhovenben is az olimpia lázában égnek.

Az olimpia évében minden csak és kizárólag az ötkarikás játékok körül forog.

Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
10 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája