Nem kockáztatott

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.03.20. 00:53
Címkék

Ronald de Boer személyében a holland labdarúgás újabb korszakos alakja döntött úgy, hogy befejezi pályafutását. A középpályás 2005 óta a katari el-Shamalt erősítette, és az utóbbi időben nyakfájdalmakkal bajlódott, ezért nem akart újabb sérülést kockáztatni.

„Bár teljesen felépültem, és két mérkőzés még hátravan a bajnokságból, nem szeretnék újra kidőlni a sorból – mondta. – A katari klubokban négy külföldi játszhat egyszerre, és a szerződésem felbontásával a csapat újabb külföldit igazolhat a helyemre, állítólag egy brazil srác veszi át a szerepemet.”

De Boer az Ajaxnál kezdte pályafutását, majd a Twenténél tett rövid kitérő után 1995-ben Bajnokok Ligájagyőzelmet ünnepelhetett a vele öt bajnoki címet is begyűjtő amszterdami együttessel. Ezt követően kétéves barcelonai kitérő következett, ami a spanyol bajnoki cím ellenére sem nevezhető túl sikeresnek. A holland ezután négy évig a Rangerst erősítette, itt Dick Advocaat vezetőedző mellett több honfitársával, például Giovanni van Bronckhorsttal is együtt dolgozhatott. De Boer a skót időszak után került Katarba, először az al-Rajanhoz, majd utolsó klubjához, az alShamalhoz. A 67-szeres válogatott labdarúgó hosszú pályafutása során többször is együtt játszhatott ikertestvérével, aki tavalyelőtt áprilisban vonult vissza. Frank de Boer jelenleg az Ajax utánpótlásánál dolgozik, és az elmúlt napokban az is szóba került, hogy az Európabajnokságot követően Bert van Marwijk szövetségi kapitány segítője lesz a holland válogatottnál.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája