A Mágusok csatája lesz

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2008.03.21. 23:34
Címkék
A kilencvenes évek elején az élvonalban hatalmas presztízse volt a Ferencváros–Vác mérkőzéseknek: a két csapat rendre a dobogóért, sőt a bajnoki címért is küzdött. Pénteki párharcuk ugyancsak érdekesnek ígérkezik – az NB II Keleti csoportjában csapnak össze, két nagyszerű edzővel a kispadon.

Három győzelemmel kezdte a Ferencváros a tavaszi idényt (4–3 a BKV otthonában, 4–0 hazai pályán a Kazincbarcika ellen, legutóbb pedig 2–1 a Vecsés vendégeként), és bár a Kecskeméten hozott három pontot az együttes, a listavezető Szolnokhoz egyelőre nem tud közelebb kerülni. Míg vendégségben rendre szenved a csapat, addig a tavaszi egyetlen hazai fellépésén magabiztosan, gólkülönbséget javítva győzött. A hazaiak játékát illetően döntő momentum lesz, hogy a karmester Lipcsei Péter, valamint a remeklő Lisztes Krisztián paszszaival mit tudnak kezdeni majd a játékostársak, azaz milyen lesz a helyzetkihasználás. A két támadó közül Edouard Ndjodo a BKV, Paul Shaw pedig a Kazincbarcika ellen volt nyerőember.

Ami pedig a Vác-Újbudát illeti: a vendégek a negyedik pozícióból várják a rangadót, hátrányuk hét pont az FTC-vel szemben. Az idénynyitón a csapat a 93. percben kapott gól miatt csak döntetlenre volt képes a Jászberény ellen (1–1), ezt követte a Cegléddel szembeni hazai vereség (0–1), a középcsapatnak számító Baktalórántházát azonban legutóbb alaposan megszórta (4–0). Túlzás nélkül állítható, az eredményesség pénteken nagyrészt a két csatáron, Szabó Viktoron és Rusvay Gergelyen múlik. Előbbi a tavasszal kétszer talált a hálóba, társa pedig háromszor. Rusvay Gergely amúgy nem is oly rég még középpályásként futballozott, Verebes József azonban a támadósorba állította. A mesteredző nem döntött rosszul: játékosa tizenhárom találattal vezeti a Keleti csoport góllövőlistáját...

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
13 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
20 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
35 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája