Kiesett a címvédő

M. Cs.M. Cs.
2008.03.21. 23:34
Címkék

Bekövetkezett, amire csupán rémálmaikban gondoltak a Panathinaikosz egyáltalán nem visszafogott fanatikusai. A címvédő utolsó középdöntőcsoportmérkőzésén 82–73-ra kikapott a fekete-fehérbe öltözött belgrádi Pionir Arénában a Partizantól.

A siker a házigazdát az egyenes kieséses szakaszba repítette, ugyanakkor a mostani sorozat legnagyobb meglepetését okozva a görögök kiesését is jelentette. A csoportból a Montepaschi Siena jutott még tovább. Zseljko Obradovics, a világ egyik leghíresebb trénere Kosztasz Carcarisz hiányával és azzal magyarázta a vereséget, hogy három sorsdöntő szituációban rosszul döntöttek játékosai.

Arról már kevesebb szó esett, hogy a zöldek otthon csupán egyetlen ponttal verték meg a Sienát, kettővel a Partizant, idegenben pedig nemcsak e két együttestől, hanem az odahaza tíz ponttal legyőzött török Efes Pilsentől is kikaptak. Ezután kellett az utolsó fordulóban a zöldeknek ki-ki meccsre Belgrádba utazniuk… Ráadásul Athén másik felében csúnyán kinevetik a címvédőt, ugyanis az Olympiakosz szintén ki-ki mérkőzésen 72–63-ra megverte a Real Madridot, így az is eldőlt, hogy május elején a final fourt Madridban a házigazda nélkül rendezik.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
20 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
22 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
46 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája