Nincs már kivételezés

CH. G. A.CH. G. A.
2008.03.28. 23:15
Címkék

Még tavaly május 29-én hozott határozatot a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége az élvonalbeli edzők működési engedélyéről. A testület akkor újból leszögezte, hogy csakis azok a szakemberek dolgozhatnak NB I-es férfi- és női csapatoknál, akiknek vagy szakedzői (felsőfokú) képesítésük és kétéves élvonalbeli gyakorlatuk, vagy sportedzői (középfokú) képesítésük, plusz négyéves első osztálybeli gyakorlatuk van.

Úgy tűnt, a képzetlen edzők előtt ezzel végképp bezárult az NB I kapuja, csakhogy az idén januárban beadvány érkezett az MKOSZ elnökségéhez Király Sándortól, aki korábban Kecskeméten, Diósgyőrben, Sopronban, Szegeden és Szekszárdon dolgozott edzőként – megfelelő képesítés nélkül. Király azt kérvényezte, támogassák licenckérelmét, jóllehet a fentiekben felsorolt feltételek közül egyiket sem teljesítette. Az elnökség – véleményezésre – átküldte a kérelmet a szakmai bizottsághoz, amely 4:4-es szavazati aránnyal voksolt róla, magyarán: nem támogatta a beadványt. Ennek ellenére az mégis az elnökség elé került, amely szerdán megerősítette csaknem egy évvel ezelőtti döntését.

„Semmi olyan körülmény sem vetődött fel, amely korábbi határozatunk megváltoztatását indokolttá tette volna” – magyarázta a szerdai

határozatot Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára, hozzátéve, hogy az elnökségből csupán egyvalaki támogatta Király kérelmét. Aki két és fél évvel ezelőtt, 2005. szeptember 22-én lapunk internetes kiadásában a következőket nyilatkozta kecskeméti terveiről: „Aki ismer engem, tudja, nem kérek a középszerűségből. Azt szeretném, hogy néhány éven belül felvegyük a versenyt az ország legerősebb együtteseivel is.”

A KKC élvonalbeli női kosárlabdacsapata azóta megszűnt…

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
4 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
6 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
7 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
9 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
16 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
41 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája