Középmezőnyben végeztek

K. E.K. E.
2008.03.30. 00:09
Címkék

Finnország első csapata nyerte meg a világbajnokságot a Papp László Budapest Sportarénában, miután szombaton a kűr során – leginkább gyönyörű előadásmódjának köszönhetően – megelőzte a rövid program után még vezető svéd együttest. Azt a gárdát, amely ötször ünnepelhetett már világbajnoki aranyat, és amelynek edzője Dohány Andrea. A dobogó harmadik fokán a kanadaiak végeztek. A magyar csapatnak, amelynek a korábbi világbajnokságok történetében a legjobb helyezése a 16. volt, nem sikerült előrelépnie a pénteki 14. helye után, annak ellenére, hogy a 13. legjobb kűrt futotta a 22 csapatos mezőnyben. A magyar együttest mindkét napon sokan buzdították az arénában, bár ebből a szempontból a finnek és a svédek is hazai pályán érezhették magukat. A mieink egyik napon sem futottak tökéletes programot – egy-egy esés pénteken és szombaton is volt –, ám a 14. helyezés ellenére elmondható: alakulóban van egy fiatal csapat, amely a következő években felzárkózhat a szakág nemzetközi élmezőnyéhez.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája