Debrecenben biztosak az aranyban

A mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, BORBOLA BENCEA mérkőzésről tudósított: BERECZKY ATTILA, BORBOLA BENCE
2008.04.07. 23:47
Címkék
Hosszú hajrát nyitott a Loki: miután az MTK pénteken nyert Zalaegerszegen, a Debrecen sem hibázhatott. Két éve utolsó kilenc meccséből valamennyit megnyerte a pirosfehér alakulat, a negyedik aranyhoz hasonló bravúrra lehet szüksége.

A Debrecen nem mondott le a bajnoki címről.

A Loki szombaton nem futballozott jól, a rangadóhoz néha méltatlan színvonalú mérkőzésen olykor küszködve játszott, de a lényeg: Herczeg András együttese nyert, és életben tartotta a triplázás (a bajnokság, a Magyar Kupa, a Ligakupa megnyerése) lehetőségét.

A Honvéd viszont bedobta a törülközőt.

Supka Attila együttese a vereséggel a ringen kívülre került, a listavezető MTK-val szembeni tízpontos hátrány ugyanis már aligha dolgozható le. Habár…

Két évvel ezelőtt Supka Attila egyszer már átélt hasonlóan nehéz helyzetet: a Debrecen akkor kilenc fordulóval a vége előtt nem kevesebb mint kilenc pont hátránnyal állt az Újpest mögött, ám hatalmas hajrát kivágva a Loki mind a kilenc meccsét „behúzva” végül három pont előnnyel ért célba. Persze az edző jól tudja: a Honvéddal most nemcsak a kevesebb meccs és a nagyobb ponthátrány miatt van jóval nehezebb dolga.

Fővárosi riválisával szemben azonban a Debrecen még potenciális aranyesélyes. A lefújást követően nem sokkal az öltözőfolyosón rövidnadrágban és egy szál törülközőben álldogáló Leandro szerint a szombati győzelem mindennél fontosabb volt, hiszen a Loki ezzel megindította szokásos bajnoki hajráját.

„Duplán örülök a győzelemnek, nemcsak a Honvéd legyőzése volt a célunk, hanem hogy a következő hetekre kellő hitet gyűjtsünk – mondta Leandro. – El kell ismernem, ezen a mecscsen olykor nem játszottunk jól, de azt senki nem mondhatja, hogy ne küzdöttünk és har- >>>

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
7 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
14 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
28 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
41 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
41 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
53 perce

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
1 órája

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
1 órája
Ezek is érdekelhetik