Elfogyott a kapus türelme

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.04.07. 23:47
Címkék
Balajcza Szabolcs három bajnokit gól nélkül teljesített az Újpestben, mégis elégedetlen, mert esélye sincs bekerülnie a válogatottba. A kapus leginkább azt nehezményezi, hogy a szövetségi kapitány nem nagyon áll szóba vele.

Kétszáznyolcvankilenc perce nem kapott gólt a bajnokságban az Újpest kapusa, Balajcza Szabolcs. A lila-fehérek védelmét legutóbb az MTK hozta megoldhatatlan helyzetbe, azóta a Kaposvár, a Honvéd és a Vasas futballistái sem tudtak betalálni a Megyeri útiak kapujába. Balajcza Szabolcs babonából nem szívesen beszél saját új újpesti csúcsáról (még nem volt olyan sorozata lila-fehérben, hogy négy egymás utáni meccsén ne kapott volna gólt), amelyet a Nyíregyháza elleni találkozón állíthat be hétfő este. Pedig válogatott formában van, igaz, Várhidi Péter keretében rendre csak a cserék között kap helyet. Így történt legutóbb a szlovénok ellen és a szlovákok elleni edzőmérkőzésen februárban is. Utóbbi azért volt különösen érdekes, mert a kapus elhagyta az Újpest olaszországi edzőtáborát, Budapestre repült, majd a válogatottal Limassolba utazott, vagyis fél Európát átutazta, hogy „padozhasson”.

„Először is szeretném leszögezni, hogy a három kapott gól nélküli meccs nem az én sikerem, hanem a csapatot dicséri – mondta Balajcza Szabolcs. – A válogatottat illetően pedig egyáltalán nem vagyok türelmes. Amikor Újpestre jöttem, tervet állítottam fel, amelyet eddig sikerült megvalósítanom, hiszen bekerültem a keretbe, de azt nem tudom, miért nem állhatok be. Figyeltem a barátságos meccseket, a csapatok zöme váltott a kapuban a szünetben vagy a második félidőben. Várhidi Péter nem, s ennek nem tudom az okát.”

Kézenfekvő lenne, hogy a kapus beszélgessen a kapitánnyal, Balajcza Szabolcs szerint erre még nem kerítettek sort.

„Még nem beszéltem Várhidi Péterrel – mondta a kapus. – Nem erről a témáról, másról sem. Nem társalog velem a kapitány. Ha legközelebb is hív, természetesen megyek. Nem, nem vagyok türelmes, türelmetlenül megyek. Szeretném, ha megnézné végre, mire vagyok képes a válogatottban.”

Természetesen megkerestük Várhidi Pétert is, aki szűkszavúan, ám elismerően beszélt a kapusról.

„Balajcza Szabolcs kiváló játékos, az Újpest egyik húzóembere – mondta a kapitány. – A válogatottnál rendre kifogástalanul dolgozik az edzéseken, örülök, hogy ilyen remek képességű futballista áll a rendelkezésemre. A válogatott első számú kapusa azonban jelenleg Fülöp Márton.”

A kapitány kitért az elől, hogy kommentálja Balajcza Szabolcs állítását az egymás közti párbeszédről (illetve hiányáról).

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
7 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája