Gondolkodóban az MLSZ

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.04.15. 00:45
Címkék
Jövő csütörtökön új kapitánya lehet a magyar válogatottnak, hiszen az MLSZ elnöksége soros ülésén foglalkozhat majd a kérdéssel. Egyelőre nem tudni, hogy megerősítik-e pozíciójában Várhidi Pétert, vagy új szakembert neveznek ki.

Annyi biztos, hogy április 24-ig Várhidi Péter a szövetségi kapitány. Aztán jövő csütörtökön összeül az MLSZ elnöksége, és végleges döntést hoz arról, hogy ki készítse fel az ősszel induló világbajnoki selejtezőre a válogatottat. A hírek mindenesetre arról szólnak, hogy Kisteleki István, a szövetség elnöke időközben már egyeztetett a holland Aad de Mosszal és Erwin Koemannal, s korábban tárgyalt Danny Blinddel is, de ő visszautasította a magyar megkeresést. Szóval ha igazak a hírek és sikerül valamelyikükkel megegyezni, akkor új kapitánnyal lép majd pályára az együttes a Ferencváros elleni május 21-i „békemérkőzésen”. Az ügyben Kisteleki Istvánt szerettük volna megkérdezni, ám az MLSZ elnöke nem akart válaszolni, helyette Szabó László stratégiai és kommunikációs igazgató foglalta össze a szövetség álláspontját.

„Rendes ülés előtt állunk, az MLSZ vezetői minden hónapban találkoznak, nincs ebben semmi különös – mondta Szabó László. – A szövetségi kapitánnyal kapcsolatos kérdés csak abban az esetben vetődik fel, ha az elnök vagy valaki más ezt napirendre veteti. A grémium korábban kijelentette, a világbajnoki selejtezők előtti négy mérkőzésen már azt a szakembert szeretné a kispadon látni, aki a tétmérkőzéseken is vezeti majd a csapatot. Elvben ez az utolsó ülés a májusi találkozók előtt, így logikus, hogy a tagok ezen a megbeszélésen egyeztetnek majd e kérdésben. Egyelőre ebben az ügyben azonban nincs előterjesztés.”

Vagyis az kézenfekvő, hogy Várhidi Péterrel kapcsolatban születik valamilyen döntés jövő csütörtökön, ám az egyelőre titok, hogy mit határoznak majd az érintettek kapitánykérdésben.

„Egyelőre nincs üresedés ezen a poszton, vagyis Várhidi Péter feladata a felkészítés – folytatta Szabó László. – Mindenesetre valóban praktikus lehet ezen az ülésen napirendre tűzni ezt a kérdést. Úgy fogalmaznék, hogy az elnökség minden tagja azon gondolkodik, mi lenne a legjobb megoldás. Amikor a szlovénok elleni meccs után meghallgatták a kapitány beszámolóját, el is kezdődött a konzultáció arról, hogy mi a jó és min kellene változtatni.”

Szabó László arra a felvetésünkre, hogy információnk szerint Kisteleki István felhatalmazás nélkül is egyeztet a lehetséges jelöltekkel, a következőket mondta: „Amikor februárban megerősítették a helyén Várhidi Pétert, akkor sem zárta ki senki azt, hogy lehetséges, hogy más megoldást találnak, az esetleges egyeztetések a már említett közös gondolkodás részei lehetnek.”

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
31 perce

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
32 perce

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
38 perce

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
44 perce

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
54 perce

A Ferencváros korábbi brazil játékosa szerint Vinícius Júnior könnyedén megbirkózik a felelősséggel

Foci vb 2026
57 perce

Somália szerint Brazíliának mindene megvan a világbajnoki címhez

Foci vb 2026
1 órája

A Tour de France az M4 Sport műsorára kerül

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik