Hajnal és Huszti párbaja

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.04.17. 00:30
Címkék
Hajnal Tamás góljával a Karlsruhe megszerezte harmadik tavaszi győzelmét, míg Huszti Szabolcs találata a hannoveri híveket nyugtatta meg Dortmundban, így a magyar légiósok tökéletes szerdát zártak a Bundesligában.

A Karlsruhe és a Hannover a bajnoki tabellán, Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs pedig a góllövőlistán halad szorosan egymás nyomában. A 29. fordulóban mindkét „sorozatban” ugyanúgy teljesítettek az érintettek, a csapatok nyertek, a magyarok gólt szereztek, a sorrend azonban a tabellán változott, hiszen az eggyel nagyobb különbséggel győző Hannover maga mögött hagyta a szezonban a legjobb újonc címét kiérdemlő, az idény előtt meghatározott célját (40 pont) már mostanra teljesítő KSC-t.

Az egy hely ide vagy oda persze most aligha zavarja Hajnalékat, hiszen hatmecscses nyeretlenségi sorozatukat zárták le duisburgi diadalukkal. A gólt a magyar középpályás és Sebastian Freis hozta öszsze, kényszerítő után Hajnal talált a kapuba a 81. percben. Az ősztől már a Dortmundban játszó karmesternek – hét gólpassz mellett – ez már a nyolcadik gólja volt, a harmadik, amely győzelmet ért a csapatának. Korábban az első fordulóban a Schalke, a negyedikben a VfB Stuttgart ellen hozott három pontot Hajnal-gól a Karlsruhénak.

A középpályás honfi- és válogatottbeli társa, Huszti Szabolcs pedig éppen Hajnal leendő csapatát, a kupadöntőre hangoló Borussia Dortmundot szomorította el. A második hannoveri gólt „csak” az ő szöglete előzte meg, a harmadiknál viszont egy mellel gyönyörűen átvett labdát már Huszti Szabolcs maga lőtt a kapuba – megszerezve ezzel évadbeli kilencedik találatát.

Érdemes megemlíteni, hogy a Bundesliga kanadai táblázatán mindkét magyar légiós a legjobb 10 között szerepel: 15-15 ponttal a kilencedik helyet foglalják el Mladen Petric társaságában. Előttük csak olyan kiválóságok sorakoznak, mint Luca Toni (26 pont, 20 gól, 6 gólpassz), Diego (20, 12, 8), Miroslav Klose (18, 10, 8) vagy éppen Kevin Kuranyi (16, 14, 2). Igazán elit társaság!

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
15 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
23 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
38 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája