Görögök ellen a döntőért

R. B. B.R. B. B.
2008.04.20. 00:54
Címkék

Csütörtök délben busszal vágott neki a Budapest– Padova útnak az OSC-Cemelog, amely a női LEN-kupa négyes döntőjében szerepel az olasz városban. Pénteken edzés és városnézés szerepelt a programban, szombat este hat órától pedig következhet a görög Olympiakosz Pireusz elleni elődöntő. A két együttes az előző kiírásban is a final fourban találkozott, akkor körmérkőzéses rendszerben játszottak az együttesek – az OSC az Olympiakosszal ikszelt, ám a harmadik helyet a magyarok szerezték meg, mivel legyőzték a kupát végül elhódító olasz Romát. Utóbbi – az ősztől Valkai Ágnessel kiegészülve – szintén tagja a négyes döntő mezőnyének, amely egy helyen változott: a holland Zaandam helyett az olasz Padova küzd a sikerért. Becsey Péter edző az indulás előtt elmondta, főleg a védekezést gyakorolták sokat, mert játékuknak ez az alapja. Videofelvételt ugyan nem tudtak szerezni a görögökről, ám azt tudják, hogy szeretnek zónázni, és a tavalyi csapatból távozott két görög válogatott, helyettük érkezett egy kazah center. Ezzel szemben az OSC erősödött, elvben tehát jó eséllyel pályázik a döntőbe jutásra.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
29 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
36 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
52 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik