Toni, a ceremóniamester

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.04.20. 00:54
Címkék
Egy héten belül másodszor találkozik a Bayern München és a Dortmund, csak most sokkal nagyobb tétért, mint a vasárnapi, 5–0-s bajor sikerrel záruló bajnokijukon. A szombat esti kupadöntőben az idény első jelentős német trófeája forog kockán, amelyet ha a Bayern szerez meg, Oliver Kahnt és Ottmar Hitzfeldet is egy-egy örökranglista élére segíti.

„Tisztelt Bayern München-szurkolók! Telefonos egyeztetés után a Német Kupa bármikor megtekinthető.”

A Borussia Dortmund főszponzora a fenti hirdetéssel próbált üzenni Münchenbe, a szombati rivális Bayern otthonába. Ennél merészebb „odamondásra” viszont senki sem vállalkozott a sárga-feketéktől, hiszen a csapat borzasztó passzban van, ráadásul nem egészen egy hete már mindenki láthatta, mekkora a tudásbeli különbség a Bayern és a BVB között. Vasárnap ugyanis a Bundesligában randevúztak a felek, és a bajorok 5–0-val küldték haza riválisukat úgy, hogy 22 perc után már négy góllal vezettek. Vélhetően most egygólos győzelemmel is beérnék, már csak azért is, mert két, a szezon végén búcsúzó klubikont is rekordhoz segítenének vele. Oliver Kahn kapusnak a szombati lehet a hatodik kupagyőzelme, amivel egyedül vezetné az örökranglistát, míg a régi csapata ellen harcba induló Ottmar Hitzfeld vezetőedző a harmadik sikerére készül, és ezzel utolérné KarlHeinz Feldkampot, Hennes Weisweilert, Udo Latteket és Otto Rehhagelt.

„Nagyon jól kiegészítjük egymást – mondta a két csúcstartójelölt nevében Hitzfeld. – Ő gyakran hihetetlenül impulzívan reagál, én meg általában próbálok közvetíteni, illetve diplomatikus maradni. Hihetetlen, mi mindent éltünk át, elég csak a kilencvenkilences BL-pokolra gondolni, amit két évvel később sikerült feledtetnünk. Nem túlzás, Kahn a jobbkezem. Bárki is próbál az örökébe lépni, nehéz feladata lesz, már csak ezért sem irigylem az utódomat, Jürgen Klinsmannt.”

Nem nehéz megjósolni, hogy a Bayern szurkolói elsősorban Luca Tonitól várhatják, hogy szép búcsúhoz segíti az évad végén nyugdíjba (Kahn), illetve a svájci válogatotthoz (Hitzfeld) vonuló legendákat. Az aranycipős olasz csatár hét nap alatt hat gólt szerzett (a Getafe, a Dortmund és a Frankfurt ellen is duplázott), az évad során pedig 40 tétmérkőzésen már 33 gólt hozott össze. A Német Kupában például három meccsen három gólig jutott, Berlinben egyéni szponzora jóvoltából vadonatúj cipőben riogathatja a dortmundi védelmet.

„Gyorsan megbarátkoztam a cipővel, de még egyszer tesztelem a finálé előtt, és csak utána döntök, ezt veszem-e fel – jelentette

ki Toni. – Az biztos, hogy az újban legalább annyi gólt szerzek, mint a régiben. Azt viszont senki se várja, hogy megint duplázok, ezt felelőtlenség lenne megígérnem. Eggyel is beérném, annyit viszont mindenképpen szerezni akarok, nehogy valaki is azt mondja, csak a kevésbé fontos mérkőzéseken tudok a kapuba találni.”

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
3 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
3 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
4 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
4 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
7 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
11 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
12 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
18 perce
Ezek is érdekelhetik