Sztárok ellen kezdenek

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.04.23. 00:49
Címkék
Nemhogy nem ért véget, folytatódik az álom: a feljutás után jöhet az itthon rendezendő olimpiai előselejtező, aztán jövőre az A-csoportos világbajnokság, mondjuk a címvédő elleni nyitó meccsel.

A fiúk éppen csak túlestek a fel jutás, az utazás és az ünneplés utáni első nagy alváson, máris hivatalosak voltak a következő ünnepségre. Ezúttal az ökormányzati és területfejlesztési miniszter, Bajnai Gordon, illetve a sportért felelős szakállamtitkár, Elbert Gábor köszöntötte a csapatot, amely egy mindenki által aláírt mezzel érkezett, s a miniszternek ajándékozta.

Azóta viszont már azon elmélkedhetnek, hogy, mondjuk, a címvédő és a házigazda ellen meccselhetnek-e a jövő évi Acsoportos világbajnokság csoportkörében!

Tekintve, hogy Ausztria – főleg a Dél-Korea elleni 8–0nak hála – héttel jobb gólkülönbséggel nyerte meg saját divízió 1-es vb-csoportját, mint mi, a „sógorok” kapják meg a tizenötös, mi meg a tizenhatos számot. Ez annyit tesz, hogy a mostani A-csoportos világbajnokság utáni világranglistavezető, valamint a nyolcadik és a kilencedik helyezett lesz a riválisunk. A háromból az egyik minden bizonnyal maga a világbajnok, a másik meg a házigazda Svájc lesz...

Ráadásul a hagyományok alapján általában a címvédő vívja a következő világbajnokság nyitó meccsét, azaz könynyen megeshet, hogy mondjuk a Kanada–Magyarország mérkőzés lesz az első.

Nem kevésbé izgalmas, hogy előtte itt a következő lehetőség – cél? –: az olimpia. Készülhetünk is a következő nagy élményre: ha minden a tervek szerint alakul, az ősszel a válogatott itthon játszhat olimpiai előselejtezőt, például a telt házas Papp László Budapest Sportaréna jegén.

Nézzük, milyen út vezet Vancouverbe. A májusi A-csoportos világbajnokság után kiadandó világranglista első kilenc helyezettje automatikus olimpiai résztvevő, tehát három szabad hely marad. A 10–18. helyezettek elfoglalják helyüket a három négycsapatos selejtezőcsoportban – időpont: 2009. február 5–8. –, és mindegyikhez még egy válogatott csatlakozik az idén ősszel rendezendő előselejtező után. A Magyar Jégkorongszövetség idei divízió 1-es vb-t követő első számítása alapján a mieink a szapporói csoda révén egy helyet lépnek előre a világranglistán, azaz jelenleg huszadikok. Ez annyit tesz, hogy az előselejtezőt nem ússzuk meg, ám mivel előzetes csoportunkban mi vagyunk a legjobb helyen kvalifikált csapat, miénk a rendezés joga. Már a tervezett program is megvan, csak az a kérdés, ki lesz a négyesünk utolsó tagja. Ha a világranglista 30. helye alatti válogatottak is versenyezni akarnak, nekik is rendeznek selejtezőt, ha nem, akkor a 28–30. helyezetteket besorolják az előselejtező-csoportokba. Így, vagy úgy, a legvalószínűbb, hogy Nagy-Britannia egészíti ki a négyesünket.

Sose érjen véget ez az álom!

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
8 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
9 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
11 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
11 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
47 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája