Túl hosszú a pihenés, túl kevés a mérkőzés

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.04.23. 00:49
Címkék
Balzsay Károly (17–0, 12 K. O. – T. K. O.) öt hónapos furcsa pihenő után szombaton Drezdában teszi először kockára a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki övét. Az Universum profija a litván Mantas Tarvydaszszal (15–2, 10) találkozik, és újból igazolhatja, hogy idővel méltó utóda lehet a több mint négy éve világbajnok Erdei Zsoltnak.

Előfordult már, hogy teljesen egészséges, mégis csaknem fél évet ki kell hagynia?Előfordult már, hogy teljesen egészséges, mégis csaknem fél évet ki kell hagynia?

Nem emlékszem rá, de sajnos nem tudok mit kezdeni vele – válaszolta Balzsay Károly. – Szerintem az edzőm, Fritz Sdunek sem így akarta, a klubom szándékairól viszont fogalmam sincs. Január harmadikán visszarendeltek, de már akkor éreztem, hogy elég nagy a káosz. Nem tudták pontosan, mi lesz Madárral, ezért velem is kivártak, aztán ez lett belőle. Nem tudok ellene mit tenni. Az a baj, hogy most majd megint jön egy hosszabb pihenő, mert a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia miatt a nyáron összesen egy rendezvény lesz júliusban, és már annak a programja is tele van. Csak nem velem…

Mennyire érzi meg anyagilag és szakmailag a furcsa menetrendet?

Anyagilag eléggé. Csak meccspénzem van, és ha ilyen sokat kell kihagynom, két mérkőzés között szinte lenullázom a bankszámlámat, hogy félre tudjak tenni, arról szó sem lehet.

Mennyire függ a karrierje Erdeiétől?

Sokszor tesz a klub egy gálára minket, a vezetők ezt jónak tartják, mert megmutathatják a világbajnokukat meg a lehetséges utódját. A magyar kereskedelmi televíziónak meg így kényelmes.

És önnek?

Annál aligha lehet jobb érzés, mint egy honfitárs és barát előtt bokszolni. Csak jó lenne, ha Madár két meccse között nekem jutna még egy-egy fellépés. Most is belefért volna. Jó,sokszor nem jártathattam a számat, mert Hamburgban sokáig nem a legszerencsésebb napjaimat éltem. Eltört már a kezem, előjött a gerincsérvem, műtötték a szemem, de most egészséges vagyok. Sajnos sok hét kimaradt, ha végig egészséges vagyok, lehet,

hogy már öt mérkőzéssel előrébb járnék.

A 2004-es terveihez képest hol tart?

Hú, akkor én még semmit sem terveztem. Hosszabb távra most sem merek, elég, ha a következő fél-egy évemet látom. Eddig úgyis borult minden a sérülések miatt. Most az a legfontosabb, hogy a meccseimen előrelépjek.

Tarvydas legyőzése az lesz?

Jó kérdés. Kis lépés biztosan, hatalmas semmiképpen sem. Az Universumnál Jürgen Brähmer és Gyenyisz Inkin is előttem van a sorban, ezért léphetek csak aprókat. Itthonról van, vagy inkább volt rajtam nyomás, hogy gyorsabban kellene, de ezt csak az első címmérkőzésig éreztem. Addig a szurkolók és a riporterek is erről kérdezgettek, azóta viszont békén hagynak.

Érzi már, hogy előbbutóbb Erdei Zsolt örökébe kell lépnie?

A „kell” azért túlzás. Szeretnék én is világbajnok lenni, és megvédeni az övemet, de ez még csak álom.

Barátkozik már a gondolattal, hogy idővel Erdei nélkül kell Hamburgban boldogulnia?

Szándékosan nem akarok belegondolni. Egyszer-kétszer már eszembe jutott, és akkor nagyon rosszul éreztem magam. Néhányszor már hallottam tőle, hogy vissza akar vonulni, de már félig sem veszem komolyan. Mindig azzal jön, hogy ő már öreg, és abba kell hagynia, én meg röhögök rajta. Aztán majd ha tényleg bejelenti, nyilván „megnyúlik” az arcom.

Legfrissebb hírek

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
13 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
21 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
28 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
44 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 órája

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
1 órája

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
1 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik