Kiskorában fázott a medencében
Szinte gyerekként mu tatkozott be a felnőttek mezőnyében.Szinte gyerekként mu tatkozott be a felnőttek mezőnyében.
Tizenöt esztendős voltam, amikor a Fradi serdülőinek edzője, Fábián „Zsöde” bácsi – egyébként szintén olimpiai bajnok – szólt, hogy készüljek, mert a Magyar Népköztársasági Kupa – ahogy akkor hívták – elődöntőjében játszanom kell. Megfordult velem a világ! Ambrus, Kárpáti, Bolvári, Felkai és a többi sztár között!
Az, hogy vízilabdázó lett, természetes, már csak a papa miatt is, hiszen édesapja kétszeres olimpiai bajnok pólós volt.
Erre a válasz az, hogy igen is meg nem is. Apuka természetesen szerette volna, ha folytatom az általa megkezdett hagyományt. Ehhez képest későn, csak tizenkét éves koromban tanultam meg úszni. Mindig fáztam a vízben. Éppen ezért próbálkoztam kosárlabdával, tenisszel, végül egy kartörés miatt javasolták az orvosok, hogy a rehabilitációt kezdjem az úszással. Mit volt mit tenni? Le is mentem a Fradiba, ahol mint afféle kezdő evickélőt, azonnal a kapuba állítottak. Talán örökre ott maradtam volna, ha egy ködös és nagyon hideg esti edzésen a Szőnyi úton az akkori edzőnek a szíve nem esik meg a kapuban didergő hálóőrön, és nem küld ki egy kicsit játszani a mezőnybe. Rögvest lőttem egy gólt, és örökre mezőnyjátékos maradtam.
Mindenhez szerencse kell az életben.
Nem álltam hadilábon vele. Viszont azt szoktam mondani, Fortuna ajándékát fülön kell csípni, mert nem biztos, hogy ismét megkínál vele.
Kevés játékos mondhatja el magáról, hogy tizenhat esztendősen bemutatkozhat a magyar felnőttválogatottban.
Hú, micsoda élmény volt! Olyan játékosok között szerepeltem, mint Mayer Mihály vagy Gyarmati Dezső. Nem tudtam hová lenni a megtiszteltetéstől. Ráadásul külföldre utazhattam, ami akkoriban hatalmas dolognak számított. Nem is akárhová, Londonba! Repülővel mentünk, ami aztán igazi kuriózumnak számított. Ráadásul győztünk is!
Négy olimpián szerepelt, mindegyikről éremmel tért haza.
A hetvenes évek elején már javában együtt volt az aranycsapat, és 1973-tól az olimpiáig sehol sem talált legyőzőre. Sőt 1980-ig ott voltunk a világ élvonalában.
Csaknem 360 válogatott mérkőzés után ki tud választani egyet, amely a legemlékezetesebb?
Bármennyire is meglepő, nem Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai összecsapás jutott az eszembe, hanem csak egy egyszerű hollandiai torna mérkőzése, amelyen öt másodperccel a befejezés előtt – mivel a kezemet lefogták – Konrád Feri átadását lábbal ollóztam a kapuba. Utána sokat faggattak a helyi újságírók, mennyit gyakoroltam. Nem mondtam meg, hogy csupán egy véletlen találat volt…
Jelenleg a KSI szakágvezetője. Az uszodában viszont azt rebesgetik, hogy Vad Lajos árnyékában tulajdonképpen ön lesz a Honvéd új vezetőedzője.
Én még nem hallottam! Sőt nem is leszek az – zárta le a témát az ünnepelt, a hatvanéves Szivós István.
