Még sincs vége a BALCO-ügynek

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.04.24. 00:11
Címkék

A 100 méteres síkfutás sydneyi győztese, Maurice Greene neve is felvetődött az immár ötödik éve zajló BALCO-vizsgálat során: Angel Guillermo Heredia vallott ellene. Az egykori mexikói diszkoszvető a Trevor Graham elleni, május 19-én San Franciscóban kezdődő per egyik tanúja lesz, s a hírek szerint a páros 12 sportolót nevez meg – akik öszszesen 26 olimpiai és 21 világbajnoki érmet nyertek –, akiket Heredia látott el doppingszerekkel. A BALCO-ügyet Graham robbantotta ki azzal, hogy a doppingellenőrök számára addig ismeretlen THG nevű teljesítményfokozót elküldte nekik, de hogy erre ki vette rá, máig nem tudni. A vizsgálat következtében két korábbi tanítványa, a 100 méteren világrekorder Tim Montgomery és az ötszörös olimpiai érmes Marion Jones eredményeit megsemmisítették, hamis tanúzás miatt Jones börtönbe is került.

A laboratóriummal kapcsolatban álló versenyzők közül először az Európa-bajnok brit Dwain Chambers bukott le, s úgy tűnik, most Greene következik. A februárban sérülések miatt pályafutását befejező vágtázó nem tagadta, hogy kapcsolatban állt Herediával, azt a hírt azonban visszautasította, hogy 40 ezer dollárért vásárolt volna szteroidokat, stimulánsokat, inzulint és EPO-t. Heredia az erről szóló bizonylatok másolatát lobogtatja. Lapértesülések szerint

a tobagói Ato Boldon levélben kérte ki magának, hogy egykori trénere és edzőtársa becsapta, s elhatárolódott John Smithtől és Greene-től. A hírre a brit középtávfutó, Steve Cram a Guardian hasábjain reagált, leírta, hogy 1997-ben Boldon stockholmi fergeteges szereplése után a repülőtéren Carl Lewis félrevonta, s nevek említése nélkül azt állította, bizonyítékai vannak az akkori legjobb atléták ellen. Boldon tagadja, hogy levelet írt volna.

Legfrissebb hírek

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
2 perce

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
7 perce

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
16 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
17 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
17 perce

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
50 perce

Ancelottit Neymarról kérdezték a Japán elleni fordítás után

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 0–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik