Ötkarikás problémák

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2008.04.24. 00:11
Címkék

Győzelmi reményekkel indult a pekingi vívócsapatvébére a magyar női párbajtőr-válogatott, ám végül meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel.

„,Enyhén fogalmazva sem örültünk ennek a helyezésnek – mondta Mincza-Nébald Ildikó. – A németektől egy tussal kaptunk ki a nyolc között. Az igazi baj az volt, hogy egyikünk sem volt jó formában, míg odaát Imke Duplitzer ellenállhatatlanul vívott. A rossz kezdés megfogott bennünket, majd legyőztek minket a románok is, akik szintén elképesztően jók voltak, végül az ötödik helyért döntő találattal kaptunk ki az oroszoktól.”

Sikertelen szereplés ide vagy oda, arra mindenképpen jó volt a kínai túra, hogy a versenyzőknek alkalmuk nyíljon megismerkedni a pekingi körülményekkel. Egy biztos: a szervezettségre nem lehetett panasz.

„Minden másodpercre pontosan ki volt számolva, minden feladatra volt minimum egy ember, bár először úgy tűnt, kínaiul beszélnek, de jobban odafigyelve kiderült, hogy angolul – tette hozzá MinczaNébald. – Az olimpiai létesítmény ugyanolyan, mint minden Pekingben: monumentális. Ezért is furcsa, hogy milyen kicsik a lelátók. Athénban sokkal nagyobb volt a tribün, mégis telt ház volt. A szmog pedig egyszerűen borzalmas. Száz méterre lehet ellátni, azon túl vöröses ködbe vész minden, a nap is. Ráadásul egy autópálya közelében volt a szállásunk, tömény gázolajszag terjengett a levegőben” – mondta Mincza-Nébald.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája