Az Újpest lett az ötödik

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.04.28. 00:07
Címkék

A Margitsziget forgatagából betértek annyian a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda fedett részlegébe, hogy legyen bő harmad ház. A jó idő adta kellemes kültéri programokhoz nem igazán nőtt föl az ötödik helyért vívott UTE–FTC mérkőzés, hiába ment Suti Gábor gólja élményszámba az elején.

A probléma az volt, hogy miután az Újpest korán kialakította kétgólos előnyét, mindkét társulat, de főleg a Fradi óriásit veszített pontosságából. Pelle Balázs és Jászberényi Gábor – aki alig látott valamit az első két negyed során az ablakokon bevilágító nap miatt – gyakorlatilag annak köszönheti, hogy nagybetűvel szedtük a nevét, hogy a vetélytárs nem kellően előkészített lövésekkel töltötte a meccs nagy részét – magyarán naggyá tették a két kapust. A zöldek ezenfelül a fórokkal is pazarlón bántak, előfordult, hogy elhamarkodottan lőtték el a labdát – a biztonsági hálóba. A harmadik negyedben aztán legalább ebben a műfajban előrébb léptek, Kállay Márk ugyanis kétszer is oda lőtt, ahova kell. Ettől függetlenül az Újpest végig megnyugtató előnynyel vezetett. Képes volt arra, hogy ha már az emberelőny vagy az ötméteres nem gyümölcsözött, a következő attakból akcióból találjon be. Egy esetben a kiállított zöld sapkás mellett a büntetőkrecliben várakozó társ csak nézte, ahogy a fehérsapkások végigjátszanak egy figurát, miközben a zászló már rég fenn volt, azaz bejöhetett volna…

A védekezés később javulgatott, ám így is több találat esett a záró etapban, mint a megelőzőben. Az Újpest végig vezetve, viszonylag jól játszva szerezte meg a bajnokság ötödik helyét, így a következő szezonban indulhat a LEN-kupában.

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
9 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
10 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
12 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
12 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
48 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája