Nagy előnyben a Dallas

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.04.29. 17:39
Címkék

Amilyen góldús volt az első, 5–4-re végződő Pittsburgh Penguins–New York Rangers meccs, olyan aszályos a második, főleg a két kapus miatt: Marc-André Fleury és Henrik Lundqvist fantasztikus formában dobálta magát a kapuk előtt. Döntetlen mégsem lehetett a mérkőzés vége: temérdek kihagyott helyzet után Jevgenyij Malkin zseniálisan húzott el Marc Staal mellett, akinek öccse, Jordan egy húzás után belőtte a vezető találatot, amit a finisben Adam Hall egy plexiről bepattanó üres kapus góllal toldott meg. Így nyert a Pens 2–0-ra, amely révén ugyanennyire vezet a párharcban is, ám a söprésben egyáltalán nem lehet biztos, elvégre az alapszakaszban egyetlen pontra volt csak képes a Madison Square Gardenben. Ugyancsak kettővel vezet az összetettben a Dallas Stars is, amely azonban a San Jose Sharks pályáján győzött kétszer, legutóbb 5–2-re. Pedig a Cápák kétszer is vezettek, csak aztán négyet kaptak egyhuzamban.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
30 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
41 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
51 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
51 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik