Fölösleges volt az izgalom

BOTÁR LÁSZLÓBOTÁR LÁSZLÓ
2008.05.09. 02:44
Címkék

Amikor az első negyed közepén Olena Zserzserunova vezérletével 13–5-re vezetett az esélytelenek nyugalmával, bátran kosarazó Szeged a görcsösen próbálkozó címvédővel szemben, kevesen gondolták, hogy a végén közel negyven ponttal nyernek a hazaiak. Az első negyed közepén talált magára a soproni csapat, amelynek soraiban Jelena Milovanovics játékán érződött a hosszabb kihagyás. Németh Bernadett irányításával azonban 10–0-s rohammal megfordította az állást a vendéglátó, és ötpontos előnynyel zárta az első szakaszt. A másodikban Semsei Barbara ügyesen szervezte az MKB játékát, Horti Dórát pedig nem nagyon tudták tartani szabályosan a szegediek a palánk alatt. A vendégeket a két légiós center, Milena Tomova és Zserzserunova próbálta versenyben tartani, felemás sikerrel. A félidő hajrájában, a soproniak eladott labdáinak köszönhetően fel is zárkózott tíz pontra a Szeged, ám lőtávolon belülre nem tudott kerülni. A második félidő eleje kemény playoffküzdelmet, hatalmas harcot hozott, no meg számtalan rossz dobást és rengeteg elszórt labdát. A negyedik negyed közepén kidomborodott, hogy a Sopron kispadja lényegesen hosszabb, több a minőségi cserejátékosa Székely Norbertnek, mint szegedi kollégájának. Így végül érvényesült a papírforma, s a kezdeti ijedtséget gálaszerű előadással feledtette a zöld-sárga együttes.

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
26 perce

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
8 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
8 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
8 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
9 órája