Futball-láz a városban

B. B.B. B.
2008.05.09. 02:44
Címkék

A mérleg nyelve is lehet.

A három, bajnoki címre pályázó együttes közül fogadja a Paks még az Újpestet és a Debrecent, így az aranyérem is múlhat azon, melyikük tud nyerni Gellei Imre csapatának otthonában. A zöld-fehérek a legutóbbi fordulóban a közvetlen élboly mögött, a tabella negyedik helyén álló Győrt győzték le 2–1-re, végleg kivonva az ETO-t az aranyéremért folytatott harcból. Pakson azt mondják: hétfőn az Újpesten a sor…

Emlékeztetőül: az ősszel az Újpest könnyedén, 3–1-re győzött hazai pályán, a Debrecen viszont fontos pontokat vesztett a Nagyerdei Stadionban a Paks ellen. A gólt a korábbi debreceni játékos, Éger László lőtte.

A futball-láz mindenesetre már most érződik a városban, a szurkolók közül többen jó előre megvették a jegyüket, és az újpestiek is jelezték: a szokottnál több belépőre tartanak igényt, 1500 lila-fehér drukker utazik pünkösd hétfőjén Paksra. Éger László állítja: az Újpestnek és a Debrecennek sem lesz könyebb dolga a stadionjukban. Már csak azért sem, mert céljuk, hogy a Soproni Liga első tíz együttese között végezzenek. A zöld-fehérek a 11. helyen állnak, négy ponttal lemaradva az őket megelőző Vasas mögött.

„A sorsunk már nem csak a mi kezünkben van – mondta a 31. születésnapját szerdán ünneplő Éger László. – A négy pont hátrányt nem lesz könnyű ledolgoznunk a hátralévő négy fordulóban, ráadásul nehéz meccsek várnak ránk.”

A cél nem elérhetetlen, bár nem lesz könnyű: az Újpest és a Debrecen elleni hazai mérkőzés mellett Diósgyőrbe és Siófokra látogat a Paks. Különprémium a 10. hely elérése esetén sem járna a paksi labdarúgóknak.

Legfrissebb hírek

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
6 perce

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
11 perce

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupán

Tenisz
15 perce

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
43 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
1 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája