Utolsó perces izgalmak

SZ. A.SZ. A.
2008.05.09. 02:44
Címkék

Ahogy illik, óriási mérkőzést játszott Kanada és az Egyesült Államok a jégkorong-világbajnokságon. Végig a kék mezes amerikai válogatott volt aktívabb, többet is lőtt kapura, mint riválisa, ennek ellenére kétgólos hátránnyal zárta a nyitó etapot. Az emberelőnyös játék ugyanis nem működött, két fór is eredménytelenül pörgött le, mire jött Brent Burns, majd Cam Ward védett óriásit, később pedig Dany Heatley villant, és máris 2–0 virított a táblán.

„Ward nagy szolgálatot tett nekünk. Egymaga megállított egy kontrát, pedig kettő az egy ellen jöttek. Óriási volt!” – áradozott Shane Doan, a kanadai csapatkapitány.

Az újrakezdés után Jonathan Toews belőtte a harmadikat is, ám az amerikaiak néhány percen belül kettőt is ütöttek, amit megismételtek a harmadik harmadban. Ám mivel közben Kanada is betalált, ez csak az egyenlítéshez volt elég – de legalább magához tért az emberelőnyös sor.

„Dicséretet érdemelnek, mert háromgólos hátránynál feladhatták volna, ehelyett tovább gyötörtek minket. Kicsit felületesek lettünk, túl sokszor adtuk el a korongot; ezen javítanunk kell majd” – tette még hozzá Doan, aki összességében mégiscsak elégedett lehet, hiszen az utolsó alig negyedórára hiába fordultak döntetlennel a felek, Heatley újra lecsapott. 46.8 másodperc volt már csak a rendes játékidőből, amikor belőtte a győztes találatot, ezzel lett a vége 5–4, Kanada javára.

„Ez a mi sportunk, úgy érezzük, kötelességünk győzni. Nem feltétlenül kell szépen, nem muszáj, hogy egy ember intézze el” – írta le a kanadai hokis lelkivilágát később Doan.

Az A-csoportban Svájc meglepetésére 4–2-re legyőzte a már az első körben a fehéroroszokkal is igencsak megszenvedő Svédországot, ezzel csoportelső lett. A svédeknél a hajrában Niclas Wallint és Alexander Edlert is véglegessel állították ki, de így is szépítettek emberhátrányban – egyenlítés helyett azonban Svájc lőtt üres kapus gólt.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája